Belföld

A KDNP tovább nyújtózkodott, mint a takarója ér

semjén nato (Array)
semjén nato (Array)

Több mint 200 millió forintból gazdálkodott tavaly a Kereszténydemokrata Néppárt, amely egymillió forinttal többet költött, mint amennyi bevétele volt.

Ez derül ki a kormánypártnak a Hivatalos Értesítőben közzétett pénzügyi beszámolójából. Tagdíjakból mintegy nyolcmillió, a központi költségvetésből közel 186 millió forintos bevétele származott 2014-ben a KDNP-nek, amely 12 millió forint adományt is kapott, így teljes bevétele 206 millió 541 ezer forintot tett ki, írja az MTI.

A tavalyi gazdasági évről szóló számadásában a KDNP 207,5 millió forintos kiadásról számolt be, ebből 144,7 millió forint működési kiadásokra, 37,1 millió pedig a párt politikai tevékenységének finanszírozására ment el. Hitel-visszafizetésre 18,4 millió forintot költött a kormánypárt.

A Liberálisok is a KDNP példáját követték

Negyvenmillió forinttal többet költött bevételeinél tavaly a Magyar Liberális Párt (MLP) – derül ki az ellenzéki szervezet 2014. évi pénzügyi beszámolójából, ez is a Hivatalos Értesítőben jelent meg.

A tavalyi gazdasági évben 60,1 millió bevétele volt a Liberálisoknak, ebből 50,3 a költségvetésből származott, 9,3 millió forint pedig adományokból; tagdíjakból 243 ezer, egyéb bevételből 276 ezer forint folyt be. Bodnár Zoltán, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa 2 millió, Fodor Gábor pártelnök 780 ezer forinttal támogatta az MLP-t.

A párt által alapított, nem nevesített kft. nyereségéből nem származott bevétel az MLP 2014-es pénzügyi beszámolójának tanúsága szerint.

A 100 millió forintot kitevő kiadások között szerepel a kimutatásban mintegy 74 millió forint politikai tevékenységre, 22 millió működési kiadásokra, mintegy félmillió forint eszközbeszerzésre, valamint 3 millió forint vállalkozásalapításra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik