Belföld

Orbán nem kap fair play díjat

Orbán Győző (Array)
Orbán Győző (Array)

A sportban is simicskátlanít a kormány, amit nagy múltú csapatok is megsínylenek.

Az állam és az állami tulajdonú cégek sportszerűtlenségének nevezi a HVG, hogy már egyáltalán nem az eredmények, hanem a háttéremberek kiléte alapján osztják a támogatást. A simicskátlanítás áldozata lett a nemzetközi mezőnyben is sikeres MKB-MVM Veszprém (kézilabda), a Szolnoki Olaj (kosárlabda), amelyek meze egyébként elég jó reklámfelület.

Kegyvesztett lett a Szolnoki Vízilabda Sport Klub is, és a Paks FC is. Utóbbi a paksi belügyek ismerői szerint azért, mert tavaly az önkormányzati választásokon a fideszes Kozmann György olimpikon helyett Süli Jánost, az atomerőmű egykori – MSZP-kormány alatti – vezérigazgatóját választották polgármesternek.

Ugyanakkor, amióta a Deutsch testvérek beszálltak az egyesületbe, az MTK a kormány egyik kedvencének számít, és nem panaszkodhat a felcsúti Puskás Akadémia sem, amelynek a Közgép helyére pályázó Mészáros és Mészáros Kft. az egyik legnagyobb szponzora, de támogatja a Mol, az OTP és a CBA is.

A kölcsönös segítség jegyében a felcsúti csapat számíthat a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. fő részvényesére, a Videoton tulajdonosaként ismert Garancsi István Duna Takarék Bank Zrt.-jére, amely zálogjogosultja viszont Szima Gábor többségi tulajdonában lévő MSZ Kaszinó Kft.-nek, a DVSC Futball Szervező Zrt. fő tulajdonosának.

További részletek a legfrissebb HVG-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik