Pénzügy

Az MNB segítene az autóhiteleseken is

Windisch László (Array)
Windisch László (Array)

A jegybank alelnöke szerint indokolt lehet a devizaalapú gépjárműhitelek központi forintosítása. A Magyar Nemzeti Bank ahogy ígérte, tizenhat közérdekű keresetet nyújtott be a bíróságra a banki elszámoltatásért.

Ahogy pár napja ígérte, az MNB benyújtotta a tizenhat pénzügyi intézmény ellen a közérdekű keresetet  a bíróságon. Az ok, hogy a bankok mert nem tettek eleget az elszámoltatási törvénynek, illetve a felügyeleti hatáskört is ellátó jegybank szerint általános szerződési feltételeik nem feleltek meg a Kúria által megfogalmazott feltételeknek – mondta a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Elmondta azt is: az MNB néhány hét múlva tud majd hivatalos adatokat közölni arról, hány panasz érkezett a bankokhoz az elszámolásokkal kapcsolatban.

Az autóhiteleknél is indokolt lehet a forintosítás

Windisch László úgy ítélte meg, hogy (mint arról már áprilisban is beszélt Nagy Márton) indokolt lehet a devizaalapú gépjárműhitelek központi forintosítása, mert az árfolyamkockázat ezeknél is veszélyt jelent a pénzügyi stabilitásra. Hangsúlyozta, hogy a jegybank nem zárkózik el attól, hogy a devizaalapú jelzáloghitelesekhez hasonlóan segítséget nyújtson az autóhiteleseknek is.

Ha a monetáris tanács jónak látja, a devizatartalék terhére a jegybank biztosítaná a bankrendszernek a szükséges mennyiségű eurót devizaforrásaik visszafizetésére – tette hozzá.

Brókerbotrány – kevés volt a kontrollpont

A brókerbotrányra rátérve megállapította, hogy a brókercégek az adat-nyilvántartási rendszer manipulálásával követték el a csalást, mert hiányzott a rendszerből a leglényegesebb kontrollpont, az ügyfelek összességével végezhető felügyeleti egyeztetés lehetősége. Kiemelte: az MNB 2016 elejétől lehetővé teszi, hogy az ügyfelek a jegybank honlapján keresztül havonta lekérdezhessék az egyenlegüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik