Pénzügy

LMP: a kormány ismét átverte az egészségügyi dolgozókat

kórház (Array)
kórház (Array)

Azzal, hogy a kormány a megígért alapbéremelés helyett csupán bérkiegészítést ad az egészségügyben a szakdolgozók közel fele nem számíthat semmilyen fizetésemelésre. Akiknek pedig nő a bérük, azok is jóval kevesebbet kapnak a korábban ígértnél.

Az egészségügyi dolgozók a korábban a kormány által nyilvánosan megígért alapbéremelés helyett csupán bérkiegészítést kaptak végül: ez azonban csak a több műszakban vagy készenlétben dolgozókat érinti, míg az alapbéremelésből minden egészségügyi dolgozó részesült volna. Az LMP szerint átverés és ígérgetés helyett ötven százalékos alapbéremelésre lenne szükség a szektort érintő dolgozói szegénység felszámolásához.

Azzal, hogy a kormány a megígért alapbéremelés helyett csupán bérkiegészítést ad az egészségügyben a szakdolgozók közel fele nem számíthat semmilyen fizetésemelésre, akiknek pedig nő a bérük, azok is jóval kevesebbet kapnak a korábban ígértnél. Így ismét nem valósult meg az általános egészségügyi béremelés, és továbbra is messze vagyunk a szakmai szervezetek által követelt általános 50 000 forintos alapbéremeléstől. A kormány azonban tovább folytatja az ígérgetést és az egészségügyi dolgozók átverését: most már 2016-ra ígér általános alapbéremelést, azonban a jövő évi költségvetésben ennek csupán töredékére különített el forrásokat.

Az LMP álláspontja a szakszervezetekkel megegyezően az, hogy azonnali, ötven százalékos alapbéremelésre lenne szükség az egészségügyben. A párt szerint erre meglenne a forrás a költségvetésben, azonban az LMP erre vonatkozó indítványait a kormánypárti frakciók vita nélkül leszavazták a jövő évi büdzsé vitája során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik