Gazdaság

Háromszázmilliárdért vásárolhat, indul a rosszbank

mnb (Array)
mnb (Array)

Folynak a tárgyalások a nemzetközi szervezetek és a Magyar Nemzeti Bank között, hamarosan megkezdheti a működését a bedőlt vállalati hiteleket fölvásárló eszközkezelő.

A jegybank úgy számol, hogy néhány hónapon belül, a harmadik negyedévben kezdheti meg a működését az úgynevezett rosszbank, a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt., írja a Magyar Nemzet.

Az intézmény célja, hogy a bedőlt kereskedelmi és egyéb beruházásokból álló pénzintézeti portfólió kitisztuljon. A jegybank szerint intenzíven tárgyalnak az Európai Központi Bankkal (EKB), de leülnek majd az Európai Bizottsággal (EB) és az IMF-fel is. A rosszbank felállításától azt várják a szakértők, hogy jelentősen csökken a kockázat a magyar bankrendszerben, a bebukott hitelek felvásárlásával pedig javulhat a bankok eszközállománya.

A jegybank elképzelése szerint a rendelkezésre álló 300 milliárdos hitelkeret egyik felét az 500 millió forintnál nagyobb értékű bedőlt ingatlanhitelek felvásárlására fordítják majd, másik részéből a 200 millió forintnál nagyobb értékű ingatlanokat veszik át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik