Szórakozás

Szétrobbantották Molnár Anikó zsírhasát

A folyamatos súlyproblémákkal küzdő reality sztár Magyarországon elsőként próbálhatott ki egy forradalmi eljárást.

Molnár Anikó évek óta a jojó effektussal küzd, hol lead pár kilót, aztán hamar visszaszaladnak rá a zsírpárnák. Néhány hónappal ezelőtt azonban kiderült egy állapotfelmérésen, hogy önsörfőző-szindrómában szenved, azaz a teste alkohollá alakítja a cukrot. A lelkes állatvédő ezután kiiktatta étrendjéből a káros alapanyagokat, és 17 kilótól sikerült is megszabadulnia. Itt azonban nem áll meg. hiszen szeretne minél jobban kinézni. Ezért vállalkozott arra is, hogy szétrobbantsák hasi zsírpárnáit.

“Egy 1-3 milliméteres plazmagömb segítségével egy vékony optikai kábelen keresztül szétrobbantottuk Anikó hasában a zsírsejteket. 3-6 hónap alatt az így elégetett sejtek kiürülnek a szervezetből, és így a bőre is feszesebb lesz” – magyarázta a plasztikai sebész a Borsnak.

Anikót az egy órás eljárástól az sem tántorította el, hogy csupán helyi érzéstelenítést használnak, miközben húszcentis tűvel szurkálnak a hasába. Sőt, még egy pár szelfit is lőtt közben.

“Legalább öt kilótól szeretnék még megszabadulni, de a cél az nyolc lenne. Ajánlott a közeljövőben egy kompressziós szorító bugyit viselnem, de akár már holnaptól sportolhatnék, és fogok is. Két gerinc­sérvem van, a felüléseket eddig is mellőznöm kellett, így a jövőben sem fogom majd erőltetni. De ha minden jól megy, erre már nem is lesz gondom” – mondta Anikó, aki korábban sem volt oda a testmozgásért.

 Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik