Gazdaság

Betett a trafiktörvény, 5 ezer bolttal lett kevesebb

kisbolt(210x140).jpg (Array)
kisbolt(210x140).jpg (Array)

Miközben a kiskereskedelmi forgalom növekszik, felgyorsult az üzlethálózat leépülése, ami főleg az élelmiszerüzleteknél észlelhető.

Kiskereskedelem

Minden huszadik élelmiszerbolt bezárt tavaly – derül ki a KSH adataiból, amire a Népszabadság hívta fel a figyelmet. Ez konkrétan azt jelenti, hogy míg 2013 év végén még 24 ezer élelmiszer vegyesbolt volt Magyarországon, addig tavaly év végére már csak 23 ezer maradt. Ráadásul úgy, hogy évekig tartó csökkenés után 2010-2013 között stabilizálódni látszott a boltszám. A legtöbb kisbolt a kistelepüléseken zárt be – ez is kiderül az adatokból.

Az élelmiszerboltok tömeges bezárásában a lap szerint szerepe lehetett a trafikrendszer elindításának, ami 2013 második felében történt. Szakmai szervezetek előzetesen legalábbis számítottak arra, hogy ha a vidéki élelmiszerboltok nem árulhatnak cigarettát, akkor jócskán le fog csökkenni a forgalmuk, mert jóval kevesebben fognak hozzájuk bemenni élelmiszerért is. A forgalomcsökkenés pedig bezáráshoz vezethet.

A lap szerint ennél nagyobb boltbezárási hullám is jöhet még, ha azokban a falvakban, ahol még nem sikerült kiosztani a koncessziót, és továbbra is a kisboltban lehet cigit kapni, változik a helyzet. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik