Gazdaság

A kormány elé kerül Wáberer György beszámolója a fuvarozásról

kamion(960x640).jpg (Array)
kamion(960x640).jpg (Array)

Lázár szerint hatezer sofőr hiányzik a magyar piacról.

Wáberer mondta pár napja

A kormány keddi ülésén megtárgyalja Wáberer György miniszterelnöki megbízott beszámolóját a magyar fuvarozás helyzetéről – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta: a Wáberer György – a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, nagyvállalkozó – által készített anyagnak kiemelten kell foglalkoznia a magyar fuvarozók helyzetével, európai versenyképességével. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy hatezer sofőr hiányzik a magyar fuvarozói piacról.

A miniszter a kormány által mérlegelt tervek között megemlítette a haszongépjárművekre vonatkozó adminisztratív terhek csökkentését.

Azt is megvizsgálja majd a kabinet, hogyan lehet behajtani a Magyarországon áthaladó külföldiekre kiszabott bírságokat – tette hozzá.

A keddi kormányülésen emellett áttekintik a foglalkoztatáspolitika helyzetét, amellyel kapcsolatban Lázár János arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-ben vállalt egymillió új munkahely felét már teljesítette a kormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik