A térségben, ahol a kanyont felfedezték, közel ötven éve nem folytak kiterjedt kutatások. 2010-ben Robert Bingham gleccserkutatónak, a skóciai Aberdeen Egyetem munkatársának vezetésével a brit Antarktisz-megfigyelő program (BAS) keretében tudóscsoport járt a helyszínen, hogy ellenőrizzék a NASA-nak a térség jégolvadásával kapcsolatos műholdas információit.
A kutatók közel 2500 kilométer hosszan mérték fel a jégtakarót, radar segítségével állapítva meg a jégkéreg vastagságát, mivel a NASA csak a felszínről tudott felvételeket készíteni.
“Képzeljék el a Grand Canyont azzal a különbséggel, hogy az itteni másfél kilométer mélyen van, 10 kilométer széles és közel 100 kilométer hosszú” - mondta Robert Bingham a francia hírügynökségnek a csapata által tett felfedezésről.
Az angol tudósok szerint a szakadatlan erózió által kialakított nyugat-antarktiszi hasadékvölgyrendszeren át bejut a Bellingshausen-tenger “melegebb” vize, növelve a jégtakaró változékonyságát.
Az Antarktisz nyugati részében az elmúlt években megfigyelt változások alapján “nem beszélhetünk úgy a jégtakaró fogyásáról, mint amely kizárólag az éghajlatváltozás rövid távú következménye” - olvasható a tanulmányban. “Ez a tektonikus tevékenység, a jeges táj módosulásai, az óceáni és légköri változások egymásra hatásainak a része” – hangsúlyozzák a kutatók.
