Szórakozás

Hagyjuk a huzatot és a cukros löttyöket, avagy hőségben az utakon

Kánikulai jó tanácsok autósoknak.

Az elkövetkező napok várható időjárására tekintettel hasznos nyári tanácsokkal igyekszik segíteni az autósokat a rendőrség.

A napokig tartó kánikulai meleg ugyanis – kortól, nemtől függetlenül – jelentősen megviseli a szervezetünket. Az érzékeink tompulnak, a reflexeink lassulnak, ugyanakkor idegesebbek, türelmetlenebbek, kapkodóbbak leszünk a hőségben, amelyek hatással lehetnek a volán mögötti képességeinkre is.

Nagy melegben nagyobb a szervezet folyadék és só vesztesége, ami kimerülést okozhat. Ez erős szomjúságérzettel, gyengeséggel, nyugtalansággal , szédüléssel, fejfájással járhat. Ennek elkerülése érdekében figyelni kell a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztására és a gépkocsiban is tartsunk folyadékot, lehetőség szerint vizet. Kerüljük a magas cukor tartalmú italokat – olvasható a rendőrség egyik, a témában írt közleményében. Ehhez kapcsolódóan megjegyzik, a „folyadékpótlás” lehetőség szerint ne vezetés közben történjen.

Vízosztás a röszkei határátkelőnél. Illusztráció. (Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A légkondicionálóval nem rendelkező gépkocsik vezetői alkalmanként nyitott ablakokkal és a sebesség fokozásával próbálnak a hőség ellen „védekezni”. A nyitott ablak fokozza a balesetveszélyt – írja az Országos Rendőr-főkapitányság egy másik kiadványa.

A klíma nélküli autók sofőrjeinek azt javasolják, menet közben csak résnyire húzzák le az ablakokat, és ha kell inkább álljanak meg, frissítsék fel magukat néhány korttyal vagy épp egy a nyakukra tett vizes törölközővel.

„A kimerültség ölhet” – hirdeti a kiadvány. Illusztráció (Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság)

Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön a volán mögé. Amennyiben feltétlenül szükséges elindulni, akkor csak kipihent állapotban vezessenek, álljanak meg gyakrabban pihenni, felfrissülni. Nyújtóztassák ki végtagjaikat, a testmozgás bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Amennyiben a járművük napon parkol, indulás előtt szellőztessék át – áll a közleményben.

Fontos továbbá, hogy kisgyereket, valamint háziállatokat soha se hagyjunk a lezárt autóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik