Belföld

Szeptembertől csapnak le a határvadász századok

kerítés (Array)
kerítés (Array)

Szeptember elejétől tevékenykedhetnek a déli biztonsági kerítés hatékonyságának növelése érdekében az úgynevezett határvadász századok.

Ezek a rendőrség kötelékében működő speciális egységek lesznek; a határzárnak ugyanis augusztus végéig meg kell épülnie – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1-en. A határvadász századoknak a többi között az lesz a feladatuk, hogy azokon a helyeken is védjék a határt, ahol a biztonsági kerítés, például a vasút áthaladása miatt, nem jelent fizikai akadályt – tette hozzá.

A határzár és a határvadász századok felállítása mellett a védelem harmadik elemét a Büntető törvénykönyv szigorítása jelenti. Bűncselekménynek minősül majd az illegális határátlépés mellett a határzár megrongálása is, valamint szigorodik az embercsempészeket érintő szabályozás – sorolta Kovács Zoltán.

Arról is szólt, hogy a Frontex, vagyis az Európai Unió határvédelmi szervezete jelezte a tagállamoknak, Olaszország és Görögország mellett fokozott figyelmet fordítsanak Magyarországra is.

Valahol felsír egy Irénke néni.

Olvasói sztorik