Belföld

Elkészült Csongrádban a kerítés, minden eddiginél több ember jött

gyoda (Array)
gyoda (Array)

Több szakaszon meg se épült a dróterdő, de ahol igen, ott sincs benne sok köszönet.

Elkészült a GYODA, vagyis a hivatalos szervek által „gyorstelepítésű drótakadálynak” nevezett kerítéskezdemény Csongrád megyében, Ásotthalomtól Kübekházáig, de semmilyen visszatartó ereje nincs – írja a Népszabadság. Vasárnap minden eddiginél több, 1931 ember érkezett Szerbiából a zöldhatáron át.

Ott, ahol a Szeged-Szabadka vasútvonal átlépi a határt, nincs kerítés, nem is lesz. Így az embercsempészek itt küldik át a menekülőket. A kerítésépítés hírére egyébként Szerbiában és Macedóniában is jobban belehúztak az embercsempészek.

Ásotthalomra 23 kilométeres határszakasz jut, de ebből csak tíz-egynéhány kilométeren van drótakadály, ott, ahol a határvonalon csatorna vagy holtág van, nem tettek kerítést. Itt is próbálkoznak. A mórahalmiak tapasztalata szerint viszont náluk már jóval kevesebben jönnek át, ennek az is lehet az oka, hogy Mórahalmon van a próbakerítés és az a katonai-műszaki bázis, ahonnan a kerítésépítők munkára járnak. Egy kisebb csoport menekült azért itt is békésen várta, hogy fölfedezzék és őrizetbe vegyék őket a rendőrök.

Közvetlenül a Tisza mellett egyébként nagyon könnyű átjönni a Gyálaréti Holt-Tiszánál, az útvonalat tömegek használják, ugyanis jótékonyan takarja őket az ártéri erdő. A hétvégén hivatalos döntés született arról, hogy a vizes határszakaszokon is épül kerítés, de az ásotthalmi mezőőrök szerint a menekültek már többször átjöttek a GYODA-n is, átbújnak alatta vagy rádöntenek egy fát és lenyomják. Azokat pedig, akik a drótakadály külső oldalán, de már magyar területen vannak, ugyanúgy begyűjtik és előállítják, mint akikkel a kerítésen belül találkoznak.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik