Belföld

Trafik ügy: az árrés kétharmada a kétharmadé

Egy megváltozott munkaképességű tulajdonos trafikjánál tiltakozott a szegedi MSZP elnökhelyettese a trafiktörvény visszásságai ellen, mert a pályázat sokéve ezzel foglalkozó vesztesei földönfutókká fognak válni.

Sajtótájékoztatót tartott egy lakótelepi trafik előtt Tóth Károly, az MSZP szegedi elnökhelyettese. A Stop trafik megváltozott munkaképességű tulajdonosa a napokban kapta kézhez pályázata indoklás nélküli elutasítását.

Az erősen látássérült asszony és férje 20 éve üzemeltetik a trafikot, éppen ezért értetlenül állnak az elutasítással szemben, mert pályázatírót fizettek a szükséges dokumentumok elkészítéséhez, és úgy vélik maximálisan igyekeztek a pontrendszernek megfelelni.

A Szeged 24 megtudta, a jelenlegi tulajdonosok továbbra is ott maradhatnának, a pályázat nyertesei már érdeklődtek is a bevezetett bolt iránt. Általában 12 órás nyitvatartás mellett minimálbér volt az ajánlat, amit az 50 ezer nem tudnak elfogadni.

Az üzleti tervet a 4%-os árrésre készítették, he ezt megemelik 10%-ra, abból bőven kijön az ő minimálbérük, a pályázatnyertesnek pedig még a koncessziós díj levonása után is jelentős haszna marad. -Mondhatni, az árrés 2/3 a 2/3-é tette hozzá Tóth Károly képviselő. Nem sajnálják azoktól akik eddig is ezzel foglalkoztak -bárhova szavaztak is, a veszteseket próbálják segíteni a nyilvánossággal.

Profilt váltani sem képesek, a forgalom 95%-át a dohánytermékek, azon belül is z olcsóbb vágott dohány teszi ki. Egyébként a környékbeli boltosok is panaszkodnak, hogy nem fogják tudni kompenzálni más termékcsoporttal a kieső forgalmat.

A jelenlegi helyzetben Orbán Viktor legutóbbi rádiónyilatkozatában bíznak, mely szerint nem engedik, hogy a vesztes trafikosok fördönfutóvá váljanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik