Sport

Pars Krisztián: Ritkán dobtam még ekkorát

pars-krisztian(1)(960x640).jpg (pars krisztián)
pars-krisztian(1)(960x640).jpg (pars krisztián)

Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető kifejezetten biztató, 77,84 méteres eredménnyel nyerte meg Dél-Afrikában idei első versenyét.

A szombathelyi atléta január 19-e óta – immár nyolcadik alkalommal – tréningezik “szokásos” helyén, a dél-afrikai Potchefstroomban, ahol meleg időben, magaslati körülmények között készülhet. Pars Krisztián elmondása szerint az edzőtábor ideális a kemény munkához, az alapozás közben elért 77,84 méteres versenyeredménye pedig nagyon biztató az idei évre nézve, mivel a korábbi években februárban nem tudott ekkorát dobni.


Pars Krisztián biztatóan kezdte a felkészülést
Fotó: MTI

“Örültem a 78 méter körüli kísérletnek, >>munkából<< és télen ritkán dobtam még ekkorát. Otthon Szombathelyen folytatjuk a felkészülést, február 22-én feltétlenül ott leszek a budapesti téli országos bajnokságon, majd  március 13-14-én a téli Európa Kupa következik Portugáliában. Az >>igazi<< szezon májusban kezdődik el” – mondta olimpiai bajnokunk.

Pars célkitűzései között szerepel, hogy visszavágjon a lengyel Pawel Fajdeknek, amiért 2013-ban, a moszkvai világbajnokságon legyőzte őt. A “számlát” ugyanakkor a jövő évi vb-n, valamint a 2016-os riói olimpián egyenlítené ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik