Belföld

Újra meggyalázták a szegedi zsinagógát

Magukat anarchistáknak vallók burkolt antiszemita tartalmú molinókat feszítettek ki a szegedi zsinagóga kerítésénél.

A két lepedő egyikén az a felirat áll:” Anarchisták közössége a pénzrendszer ellen”. Míg a másikon:  “Nyugodjék békében Dönisz, a rendszer áldozata. Ez utóbbi arra a közelmúltban történt esetre utal, amikor egy idős férfi öngyilkos lett, miután a szegedi IKV ki akarta lakoltatni.

Ez már nem az első ilyen a szegedi zsinagógánál. Ahogy arról korábban beszámoltunk: jelenleg is nyomozás folyik amiatt, hogy valakik a közelmúltban a haláltáborokra emlékeztető szappanokat szúrtak a zsinagóga kerítésére. A rendőrség még nem találta meg a tetteseket.

Az eset után a szegedi zsinagóga elé gyertyás megemlékezést szervezett a Demokratikus Koalíció (DK) helyi szervezete, hogy “lemossa a gyalázatot.”

A helyi Demokratikus Koalíció most is megdöbbenését és felháborodását fejezte ki az újabb provokáció miatt, amelyet nem ért.  A DK szerint nincs semmi kapcsolat a szegedi IKV kilakoltatási terve és a zsinagóga között.

A helyi DK szervezet mélyen elítélte a szegedi zsinagóga újabb meggyalázását. A szervezetnél úgy vélik: megálljt kell parancsolni a hasonló, a régmúlt ordas eszméit hirdető tetteknek.

 

Szerkesztőségünk e-mailt kapott a fenti cikkünkkel kapcsolatban az akció egyik szervezőjétől, Gács Katalintól, aki az Anarchisták Közössége csoport nevében leírja, hogy szó sincs zsidóellenességről, akciójukat figyelemfelkeltésnek szánták pénzrendszer kegyetlensége ellen.

A közelmúltban ugyanis öngyilkos lett egy férfi a Gutenberg utcában (ez keresztezi a Jósika utcát, ahol a zsinagóga bejárata van, és ami elé a molinókat kifeszítették), mert adóssága miatt ki akarták lakoltatni a lakásából. A pontos helyszínre azonban nem fordítottak figyelmet, mert a szervezet nem azonosítja a zsidóságot a pénzrendszerrel. Ezért tiltakoznak akciójuk kapcsolatba hozásával a zsinagóga ellen, a közelmúltban történt atrocitásokkal. Hangsúlyozza, csoportunk fellép az antiszemitizmus, rasszizmus, szexizmus, homofóbia és más megkülönböztetés ellen.

 

Az Anarchisták szerint ez nem anitiszemitizmus

Az Anarchista Konföderáció közleményt küldött a Szeged24 szerkesztőségének. Azt írják:

“Felháborítónak tartjuk, hogy a Szeged24 híroldal munkatársai saját cikkükben párhuzamot vontak az anarchisták akciója és a korábbi, nyilvánvalóan neonácik által végrehajtott ,,akciók” között! (…)az anarchista mozgalom – mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten – nyíltan és vállaltan elutasítja a szélsőjobboldali eszmevilágot és antiszemitizmust, és lehetőségeihez mérten küzd is az ilyen megnyilvánulások ellen!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik