Belföld

Gázos víz

ivóvíz Hunyán (ivóvíz, )
ivóvíz Hunyán (ivóvíz, )

Nincs pénz egészséges vízre. Lajtos kocsi helyett tisztító konténerek biztosítják hamarosan az ivóvizet azokon a településeken, ahol magas az arzén tartalom. A konténerek beüzemelése és működtetése az önkormányzatok feladata, de többségüknek egy fillérje nem maradt erre. Gáz van.

Hiába várták a képviselőt

Csanádalbertire várták ma a makói kistérség polgármesterei Mágori Józsefnét, országgyűlési képviselőt. Többek között azt szerették volna tőle megkérdezni, biztosít-e a kormány plusz forrást a lajtos kocsikat felváltó konténerek üzemeltetésére. A találkozó előtt fél órával kiderült, Mágoriné nem tud elmenni az ülésre, így válasz nélkül maradtak a polgármesterek.

Ez a méreg…

Január óta lajtos kocsival hordják a vizet a katonák, hogy az Unió által kifogásolt mértékben arzénnal szennyezett víz helyett egészséges vizet ihassanak a lakosok. Csongrád megyében szinte minden település érintett, a végleges tisztító berendezéseket 2015 végéig lehet beállítani. Ahogy azt már korábban is közölte a kormány, a hadsereg kidolgozott egy tisztító technológiát, amely szerint konténerekben vegyszerrel tisztítják majd az ivóvizet, ezzel a megoldással „húzzák ki” a települések, amíg a végleges beruházások elkészülnek. Az átmeneti konténeres ivóvíz ellátás költségeit azonban az önkormányzatoknak kell állni.

Kivérezve

A konténerek beüzemelésének költsége több, mint 200 ezer forint, majd ezt követően a szivattyúk árammal való ellátása és a víz is pénzbe kerül, amelyet az önkormányzati büdzséből kell kifizetni. Igen ám, de a helyhatóságok, főként a kistelepülések már mostanra kivéreztek, többek véleménye szerint az új feladat finanszírozás miatt. Egy biztos, egy fillér felesleg nincs a kasszákban. Ki fizeti a tiszta vizet? A kérdés egyelőre megválaszolatlan maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik