Belföld

Daganatos betegségeket vizsgáló program indul Szegeden

Szegedi Biológiai Központ (Szegedi Biológiai Központ)
Szegedi Biológiai Központ (Szegedi Biológiai Központ)

Daganatos és gyulladásos betegségeket vizsgáló program indul a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja.

Kemény Lajos professzor, a program szakmai vezetője a projektről tartott keddi tájékoztatón elmondta, hogy az egyetem öt karán, valamint az MTA SZBK három intézetében működő kutatócsoportok több tudományterületet érintve dolgoznak együtt 2014 végéig.

A világ tudományos közvéleménye által elfogadott tény, hogy a környezeti és genetikai tényezők bonyolult kölcsönhatása felelős a legtöbb gyulladásos és daganatos betegség kialakulásáért. Ezek a betegségek jelentik a legnagyobb kihívást a modern egészségügy számára.

A szerteágazó, több betegségcsoportot és azok hátterét érintő kutatások során a szakemberek többek között arra keresik a választ, hogy milyen összefüggés van a különböző krónikus gyulladásos folyamatok és a rosszindulatú daganatos elváltozások között, hogyan alakul át az immunrendszer egyes kórállapotokban, vagy miként dolgozható ki célzott, személyre szabott terápia bizonyos betegségek esetében.

A betegágy mellett felmerülő, klinikai szempontból fontos kérdéseket első lépésben laboratóriumi körülmények között vizsgálják, hogy a jelenséget minél alaposabban megismerhessék. A kutatások során komoly figyelmet szentelnek a lehetséges gyógyszeres “támadáspontok” meghatározásának, ami a későbbi terápia lehetőségét hordozza magában. Ezt a lehetséges hatóanyagok kifejlesztése, majd azok hosszadalmas, többlépcsős vizsgálata követi.

Az uniós támogatással megvalósuló, több mint 750 millió forintos összköltségvetésű program célja, hogy a kutatások eredményeiből az egészségipar számára üzleti lehetőségeket biztosító, sokak életminőségét javító innovatív termékek és szolgáltatások születhessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik