A Szegeden már ötödik alkalommal megrendezett Hungarikum Fesztiválra az ország minden részéből csaknem száz kiállító hozta el portékáját. A rendezvény olyan minőségi termékeket mutat be és kínál a közönségnek, amelyek ténylegesen a magyarsághoz, a magyar kultúrához szorosan kapcsolódnak. Így a kézművesek művészi alkotásaitól az őstermelők által házilag előállított gasztronómiai termékein át az ősi magyar borvidékeken termesztett italokig.
A vásárt járva árusok és vevők egymástól függetlenül két dologban mindenképp egyetértettek: az ehhez hasonló seregszemlék főleg az ismeretszerzés és a kapcsolatok szempontjából fontosak. A Magyar Turizmus Zrt. munkatársa elmondta: ahogy más fesztiválokon, ezen is elsősorban a hazai régiók minőségi szolgáltatásainak népszerűsítésére törekednek a falusi turizmustól az ötcsillagos kategóriájú szállodákig.
A Balaton-felvidékén kézműves tehnológiával előállított, különleges gyógyfüves borokat is bemutató, majd másfél évtizede családi borászatot vezető Aklán György úgy vélte: hozzá hasonlóan a kiállítók zöme nem az anyagi haszon, inkább a marketing szempontok, és a kapcsolatszerzés miatt visszatérő vendége a szegedi és más gasztokulturális fesztiváloknak. A borász utalva a hunkarikumok kapcsán az Unió és Magyarország közt időnként fellángoló vitákra ironikusan megjegyezte: ami a borokat illeti, azok minőségét “csak a Jóisten és a borász befolyásolja, a viták és a különböző szabályozások legfeljebb a termelők adminisztrációs terheit növelik.”
A “tucattermékekkel” nem érdemes versenyezni, a minőségre azonban mindig van kereslet, de komoly piaci tudás és jelenlét kell ahhoz, hogy sikeres legyen az ember – osztotta meg tapasztalatait a Veszprém megyei Noszlopról érkezett Szabó Péter, akinek a cége országosan ismert, magyar minőségi savanyúságot árul. Szabó Péter szerint nem az a kérdés, hogy van-e igény a minőségi magyar termékekre, mert “mindenki vágyik a jóra”, hanem az, hogy meg tudja-e fizetni.
Rengeteg munka van a tradicionális magyar minőségi termékek előállításában, azért is drágábbak, és érezhető, hogy a mostani válság miatt egyre vékonyabb az emberek pénztárcája – erősítették meg több cég standjánál. A mangalicából, szarvasból, őzből készített újszilvási hústermékek egyik vezetője azt mondta: inkább a Dunántúl és a tehetősebb közép-magyarországi megyék jelentik készítményeikre leginkább a felvevő piacot, de ők is azért mennek el minden fesztiválra, mert ugyan ezeken “nem lehet meggazdagodni, de sosem lehet tudni, hogy milyen kapcsolatba botlik bele az ember.”
A harkakötönyi Bálint Ildikó és kis csapata hat éve találta ki, hogy régi magyar receptek alapján sparhelten sült, különleges töltött lepényeket dob piacra. Ildikóék is azt mondták: miután válogatott, jó minőségi hazai alapanyagokból, kézzel dolgoznak, nagyon nehéz megőrizniük az értéket és a színvonalat, miközben az emberek érezheztően szegényebbek lettek. Viszont nem akarják feladni, ahogy mások sem.
A vácrátóti, saját üzlettel nem rendelkező családi manufaktúra munkatársai is határozottak abban, hogy kitartanak amellett, amit nyolc éve csinálnak, holott elmondásuk szerint akár napi 16-20 óra munka is van a kézzel szedett házi és vadon termő gyümölcsök szedésében és a különleges házi szörök és lekvárok elkészítésében.
Az általunk megkérdezett vásárlók zöme az eladókra rímelve pedig azt válaszolta: ha pénztárcájuk engedné, sokkal szívesebben vennének gyakrabban is az ilyen fesztiválokon kínált termékekből, viszont az ilyen vásárok arra nagyon jók, hogy az ember néhányszor “kényeztesse magát finomságokkal” és megismerje a magyar tradíciókat.
