Szórakozás

Nagy értékű pénzmosást akadályozott meg a NAV

eurókötegek (euró, )
eurókötegek (euró, )

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy 9 millió euró értékű pénzmosást akadályoztak meg - jelentette be Sors László, a hatóság bűnügyi elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A nemzetközi bűnszervezet különböző országokban élő kisbefektetőktől csalt ki pénzt, amely magyar bankba érkezett. Az összeget textil vételára címén Kínába akarták utalni. Az átutalás miatt a bankba érkezett cseh állampolgárságú nőt a helyszínen tartóztatták le a magyar nyomozók.

Tóth Márk, a NAV központi nyomozó főosztály helyettes vezetője elmondta: a pénzmosás-gyanút az egyik bank jelentette a NAV pénzmosás elleni egységének. A banknak az volt gyanús, hogy a nála vezetett számlára csaknem 20 nap alatt érkezett 5300 jóváírás. A számla felett egy cseh állampolgár rendelkezett.

A nyomozásba több nemzetközi bűnügyi szervezet, köztük az FBI is bekapcsolódott. Az átutalások eredete az volt, hogy a bűnöző csoport magas – napi 2,15 százalékos – hozamot ígért a nála elhelyezett befektetésekre. A csoport ezeket gyűjtötte össze a budapesti bankszámlán, majd utalta volna tovább Kínába.

A számla felett rendelkező nőt Budapestre csalták, majd letartóztatták. Kocsijában fontos dokumentumokat, illetve offshore cégek nevével felcímkézett mobiltelefonokat találtak, amelyekből feltérképezték a csoport kapcsolatait.
Gregory W. Shaffer, az FBI jogi attaséja szintén kiemelte a nemzetközi együttműködést az ügyben, és elmondta, hogy az Egyesült Államokban 15 ezer a károsultak száma, a kár 40 millió dollár.

A bankban elfogott nő jelenleg előzetes letartóztatásban van – közölte Szabó Melinda, megbízott főügyészségi csoportvezető ügyész. Az Egyesült Államok kérte az illető kiadatási letartóztatását, amelyet a magyar bíróság megtett, de csak akkor lép hatályba, ha a jelenlegi, három hónapos “normál” letartóztatási engedély megszűnik. A végleges kiadatási kérelem még nem érkezett meg, arról – jogsegély keretében – a két ország igazságügyi minisztere dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik