Belföld

Trafikok: Jégkrémet, fagylaltot, cigarettát tessék!

A trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János és más fideszes képviselők javaslatát 222 igen szavazattal, 81 ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A Fidesz- és a KDNP-frakció igennel szavazott, három fideszes politikus – Ángyán József, László Tamás és Pesti Imre – azonban nemmel, párttársuk, Bencsik János pedig tartózkodott. Az ellenzéki frakciók és a független képviselők – a Fideszből nemrégiben távozó Balogh József kivételével – nemmel voksoltak.

A törvény indoklása szerint a garantált árrés bevezetésével azok a kiskereskedők is biztosíthatják dohányboltjuk szerény jövedelmezőségét, akik elsősorban vagy kizárólag dohánytermékek forgalmazásából élnek.

A módosítás révén a trafikokban jégkrémet és fagylaltot is árulhatnak majd. A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni, a parlament azonban már decemberben engedélyezte, hogy lottót és sorsjegyet is áruljanak, majd februárban szeszes és energiaitalok, kávé, ásványvíz, üdítők és újság árusítását is lehetővé tették.

A jogszabály nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja meg, hanem azt is előírja: meg kell tagadni a cigaretta értékesítését, ha fennáll a gyanúja, hogy a felnőtt vásárló 18 éven alulinak adja tovább azt. Fiatalkorúak nemcsak cigarettát, mást sem vásárolhatnak a trafikokban.

A törvény alapján ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik, az állam a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt., illetve az általa feljogosított személy útján is gyakorolhatja az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig.

Az első fordulóban 1417 trafikkoncesszió nem kelt el, többnyire a kétezernél kevesebb lakosú településeken, ezekre megjelent az új kiírás. Ahol a második pályázat is eredménytelen, egy vagy három éven belül kell új pályázatot kiírni függően attól, hogy az állami dohánykereskedelmi cég vagy az általa feljogosított személy árulja-e a dohánytermékeket.

A képviselők határoztak arról is, hogy a koncessziós díjból származó bevétel teljes egészében a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. működését szolgálja majd.

A törvény egyúttal felhatalmazást ad a kormánynak, hogy a dohánybolt biztonságos és szakszerű üzemeltetéséhez szükséges személyi, tárgyi és gazdasági feltételeket, valamint az engedélyezési eljárásra vonatkozó további szabályokat rendeletben állapítsa meg.

A záróvitában az ellenzéki képviselők ismét a dohányboltpályázatok eredménye ellen tiltakoztak.

Tóth Csaba (MSZP) arról beszélt, a kormányoldal pofátlanul újraosztotta a dohánypiacot, a pályázatok elbírálásakor a politikai szimpátia volt a meghatározó. Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) független képviselője azt mondta: a kormánypártok saját klientúrájukat jutalmazták a trafikokkal. Kifogásolta, hogy bár arra kérték a kormánypártiakat, nyilatkozzanak, nem érintettek a trafikpályázatok elosztásában, ezt csak heten tették meg.

A független Ertsey Katalin (LMP) azt mondta, mindössze hét becsületes fideszes támogatására lenne szükség, hogy parlamenti vizsgálóbizottság jöhessen létre a trafikpályázatok ügyének feltárására. Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért) pedig azt, hogy a Fidesz kizárólag az oligarcháinak az érdekeit képviseli az Országgyűlésben.

A jobbikos Szilágyi György azt szorgalmazta, hogy a trafiktörvény ne lépjen hatályba, mert amiatt tízezrek veszítik el megélhetésüket. Szerinte a dohányboltpályázat a Fidesz Tocsik-botránya, a bankárkormányt pedig a trafikkormány váltotta fel.
A KDNP-s Pálffy István azt mondta, a DK magából, az MSZP-s kormányzás alatt történtekből indul ki, amikor korrupcióval vádolja a kormányoldalt. A fideszes Vas Imre pedig alaptalan vádaskodásnak nevezte a trafikpályázatokat érő bírálatokat, miután szerinte kiderült, hogy több száz, az MSZP-hez köthető győztes van. Hozzátette: a változtatás célja, hogy multinacionális vállalatok helyett családi vállalkozásokhoz kerüljön a profit.

A szavazás után Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vitt az ülésterem közepére. Az ülést vezető Latorcai János arra hívta fel a figyelmüket, hogy magatartásuk súlyosan sérti az Országgyűlés tekintélyét, ezért szankcióval sújthatják őket. A parlament a múlt héten összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a PM két képviselőjére, mert egy Loptok, csaltok hazudtok! feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik