Sport

Döntőben a Kovács-Douchev duó is Duisburgban

kajak-kenu(960x640)(1).jpg (kajak, kenu, )
kajak-kenu(960x640)(1).jpg (kajak, kenu, )

A péntek délutáni előfutamokból két magyar hajó tudta biztosítani a helyét a 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a többiek a szombat délelőtti középfutamok során javíthatnak.

A legrövidebb táv előfutamai során három számban adódott lehetőség arra, hogy a legjobbak megspórolják maguknak a középfutamot. Kezdésként a kenus Lakatos Zsanett élt is az eséllyel, második lett (az első három került egyenes ágon a legjobb kilenc közé), majd később a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó is ugyanezt tette, igaz, ők esélyeshez méltóan futamgyőzelemmel (itt csak ez ért egyből döntőt). A Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó ugyanakkor “pótvizsgára” kényszerül, miután az ő futamukban is csak az első hely ért finálét, s ők másodikként értek a célba.

Magabiztosan jutott döntőbe a legnagyobb favoritunk
Fotó: MTI

A többi számban nem lehetett egyből továbbjutni, az első pálya amolyan bemelegítésként, ismerkedésként szolgált.
Az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos Tótka Sándor első, a nők hasonló számában érdekelt, háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics (a címvédő és londoni aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington mögött célba érve) és a kenus Lantos egyformán második, a Molnár Péter, Bán Kristóf kajak kettes pedig negyedik hellyel lépett a szombat délelőtti középfutamba.

A pénteki számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő.

A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor a vb-n, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.

Kajak-kenu vb – A további program

szombat:
200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00
500 és 1000 m-es döntők 15.25

vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00
200 m-es döntők 11.00
500 és 1000 m-es döntők 14.30
váltó döntők 17.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik