Szórakozás

„Halra magyar!” karácsonykor

Gyors karácsonyi halvacsora Lévai módra, tudományos kutatással, népi bölcsességgel fűszerezve.

December 24-én a családok hagyományosan böjtöltek, és csak este fogyasztották el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves volt, hús nélkül, végül pedig mákos guba.

Később hal került az asztalra, de még mindig, mint böjtös étel. A hal karácsonyi fogyasztása inkább városi hagyomány, a rántott változat pedig bécsi eredetű. A halvacsora elterjedését az is segítette, hogy a néphit szerint a sok kis halpénz, vagyis halpikkely sok pénzt jelent.

Hogy honnan eredt régen a népi bölcsesség azon érdemes elgondolkozni, különösen ismerve a The Daily Telegraph című brit napilap által idézett svéd kutatók tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a sok halat, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó emberek két-három évvel tovább élnek az átlagosnál.

A Göteborgi Egyetem kutatói több ezer, jelenleg a hetvenes éveiben járó ember egészségét követik nyomon immár több mint négy évtizede.

Az Age című szakfolyóiratban közzétett dolgozat megállapítása szerint 20 százalékkal növeli a hosszú élettartam esélyét, ha valaki étrendjében sok a gyümölcs, a zöldség és a magvak, rendszeresen fogyaszt halat. Igaz ehhez hozzátartozik még, hogy mérsékelten fogyaszt húsokat és tejtermékeket, az étkezésekhez egy-egy pohárka bor is engedélyezett.

Gianluca Tognon kutatásvezető elmondta, hogy az étrend előnyei az ételek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásában rejlenek, és ezek az előnyök már a gyerekeknél is észrevehetők.

Hogy a XXI. század rohanó háziasszonyai a karácsonyi asztalra halból készült ételt varázsolhassanak gyorsan és egyszerűen, megkerestük Fejér megye „Halországának királyát” a rétimajori Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Lévai Ferencet.

Íme, a főzőműsorok szárvendégének harcsapaprikás ajánlata:

Két órával a főzés előtt a kockára vágott harcsafilét besózzuk, hogy a só kiszorítsa a vizet a halból, és jobb legyen az állaga.Hosszabb pörköltalapot készítünk: kevés szalonnát pirítunk, erre tesszük a hagymát, amikor megdinszteltük hozzákeverjük a harcsakockákat, kevés vizet öntünk rá, majd szép lassan hagyjuk „pötyörögni”. Csak eleinte kevergetjük, utána már csak az edénnyel együtt rázogatjuk. 25 -30 perc múlva kész a harcsapörkölt. Sós burgonyával, galuskával, vagy túrós csuszával tálaljuk.

Ha a hal mellé alma és dió is kerül az asztalra, érdemes tudni, hogy az alma és a dió egykor a karácsonyesti jóslás elmaradhatatlan kelléke volt. Akinek az asztal körül férges alma vagy dió jutott, arról azt tartották, hogy a következő évben megbetegszik. Ezért igyekeztek szép, egészséges almát és diót fogyasztani az emberek.

Néhol szokás volt, hogy a karácsonyi asztalnál a gazda annyi részre szelt egy egészséges piros almát, ahány tagja volt a családnak. A hiedelem szerint így a család együtt maradt, még odaát a mennyországban is.

A karácsonyi étkek közül a legősibb varázsszer a közismerten gonoszűző fokhagyma volt. Nem csupán elfogyasztottá, mézbe mártogatva, hanem az ajtóra, ablakra keresztet is dörzsöltek vele a gonosz hatalmak eltávolítása végett.

Hasonló óvó-védő, egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak a méznek is. A karácsonyfára aggatott mézeskalács elődje, az ókori mézzel készült édes tészta – mint áldozati és ajándéktárgy – a pogány rítusokon, vallási ünnepeken is szerepelt, fontossága és kultikus szerepe a kereszténység elterjedésével sem halványult el.

Aki a gyümölcsökkel gazdagított karácsonyi halvacsorához más ötletet szeretne, vagy csak több érdekességre kíváncsi a  halfogysztás előnyeivel kapcsolatban, annak ajánljuk a következő televíziós felvételt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik