Szórakozás

Kulcsi mészárlás: három hónappal meghosszabbították a gyilkos előzetes letartóztatását

Az előzetes letartóztatás augusztus elejéig szól.

Gieszné Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettese megerősítette a rendőrség korábbi tájékoztatását, miszerint H. Csanád Jutas elmeállapotát jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják. Az egyhónapos megfigyelést követően derül ki, a férfi büntethető-e vagy a kényszergyógykezelését kell elrendelni.

A Székesfehérvári Törvényszék április 8-án rendelte el a négy ember megölésével gyanúsított 23 éves fiatalember 30 napos előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy fennállt a bűnismétlés és a szökés veszélye. A gyanúsított a meghallgatás során beismerte tettét.

A férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják, e bűncselekményért 10 évtől 20 évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatják.

A kulcsi családi tragédiára április 6-án derült fény. A gyilkosságok gyanúsítottját a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai még aznap elfogták a Fejér megyei településen. A helyszíni szemle és a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat az elkövető más-más időpontban, a ház különböző helyiségeiben ölte meg.
A férfi a gyanú szerint előbb a bátyját, majd a nagyszüleit, végül az édesapját gyilkolta meg. Életveszélyesen megsebesítette a nővérét és az édesanyját, súlyosan a nővére barátját.

A gyanúsított a kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapokkal ezelőtt gyilkos ösztön ébredt benne, a családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik