Szórakozás

Tévedésből lopás

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán lopás kísérlet elkövetése miatt indult büntetőeljárás három férfivel szemben, akik szerdán kora délután egy dunaújvárosi cég telephelyéről megkíséreltek ellopni egy 560 kg-os salakvasat.

A bűncselekményt azonban észlelte a cég egyik biztonsági őre, amikor a négy személy a tömböt fel akarta tenni kisteher-gépkocsijukra. Ekkor értesítette a rendőrség ügyeletét. Így a négy férfit a helyszínre kiérkező rendőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Vallomásuk során azt állították, hogy ők ezen a délvárosi ipari területen gallyakat szoktak gyűjteni engedéllyel, és most is ezért mentek oda, de közben meglátták ezt a vasdarabot, és el akarták vinni, hogy értékesítsék. Arra nem gondoltak, hogy ez valakinek a tulajdona, azt hitték, hogy a többi ott lévő tárggyal együtt szemét.
A négy gyanúsított mindegyike szabadlábon védekezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik