Szórakozás

Rendszámcsere itt, rendszámcsere ott

Rendszám (rendszám,)
Rendszám (rendszám,)

Mindhárom ügyben a gépjárművek eredeti rendszámát szerelték át egy másikra.

Velencén egy Citroent, míg Gárdonyban egy Opelt szűrtek ki a járőrök. Dunaújvárosban egy ETZ 250 típusú motor akadt fenn a rostán, tájékjoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei a délelőtt folyamán Velence, Balatoni út – Vörösmarty utca kereszteződésében állítottak le egy Citroen AX típusú gépkocsit, amit egy velencei férfi vezetett. A gépkocsi tüzetesebb átvizsgálása során kiderült, hogy a forgalmi engedélyben bejegyzett alvázszám nem ugyanaz, mint az autóba beütött.

Miután a rendőrök a 68 éves gépkocsivezetőt előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, majd az autó rendszámát tőle lefoglalták, a férfit egyedi azonosító jel meghamisítása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ennek során beismerte, hogy miután eredeti autója meghibásodott, vett egy típusban, színben ahhoz hasonló Ausztriából származó gépkocsit okmányok nélkül, és arra áthelyezte a rendszámokat. Ügyében napokon belül akár ítélet is születhet, tekintve, hogy a gárdonyi nyomozók gyorsított eljárás keretében tervezik az ügy lefolytatását.

Délután egy 34 éves gárdonyi férfit állítottak elő szintén a Gárdonyi Rendőrkapitányságra a járőrök. Őt Gárdony, Balatoni út – Radnóti utca kereszteződésében vonták ellenőrzés alá, ahol Opel Astra gépkocsijával közlekedett.

Amikor a rendőrök átnézték az autó forgalmi engedélyét, illetve az autó egyedi azonosítóit, kiderült, hogy az autó gyártási ideje eltér az okmányban szereplőtől. Ezenkívül a szemfüles járőrök azt is észrevették, hogy az alvázszám körül festetetlen, csiszolatlan hegesztési nyomok vannak, és a behegesztett alvázszámot tartalmazó lemez más színű, mint a körülötte lévő lemezfelület, illetve a gépkocsi.A nyomozók ebben az esetben az egész gépkocsit lefoglalták a későbbi szakértői vizsgálatok elvégzése érdekében.

A gyanúsítottként kihallgatott 34 éves férfi szintén beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Vallomásából kiderült, hogy a Németországból behozott gépkocsira egy másik Magyarországon forgalomban lévő autó rendszámát illetve alvázszámát helyezték át.

Annak megállapítása, hogy ez pontosan hogyan, milyen módon történt, és kik vettek részt az átszerelésben a gárdonyi nyomozók vizsgálatának tárgyát képezi.

A Velencei-tó környékén a gárdonyi rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az olyan gépkocsikat kiszűrjék, melyeknek az egyedi azonosítóival kapcsolatban probléma merül fel. Idén eddig több, mint húsz büntetőeljárás indult egyedi azonosító jel meghamisítása miatt a Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A közterületen szolgálatot teljesítő járőrök ellenőrzéseik alkalmával azonban azon túl, hogy magának a gépkocsinak az azonosítóit ellenőrzik, azt is vizsgálják, hogy a gépkocsiban bűncselekményből származó tárgy vagy esetlegesen bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz nincsen-e. A magyar hatósági jelzésű járműveken túl a külföldi rendszámmal ellátott gépkocsikat is rendszeresen ellenőrzik.

A gárdonyi rendőrökön kívül a dunaújvárosi egyenruhások is kiemelten kezelik a problémás gépkocsik forgalomból való kiszűrését. Rendszeresen szerveznek autóvadászatokat, melyekre az ország különböző pontjairól szoktak társhatóságokat meginvitálni. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, illetve a velük kapcsolatban álló polgárőrszervezetek rendszámfelismerő rendszereit azonban nemcsak ezen akciók alkalmával, hanem napi szolgálatellátásuk során is bevetik. A nyári időszakban különös figyelmet fordítanak a motorosok ellenőrzésére is. Így akadt fenn tegnap kora délután egy közúti igazoltatás során egy baracsi férfi is.

A rácalmási KMB-s volt az, aki a motorost ellenőrzés alá vonta a kulcsi ipari telephez vezető útszakaszon, ahol egy ETZ 250 típusú motorkerékpárral közlekedett. Az ellenőrzés során a rendőr megállapította, hogy a motoron lévő forgalmi rendszám egy Kawasaki motorra lett kiadva. Így a rendszámot lefoglalta, míg a baracsi férfit előállította a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók egyedi azonosító jel meghamisítása miatt. Ennek során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Jogszabályi háttér:

A Btk. szerint az egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett, ami miatt az elkövető akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A bűncselekményt nemcsak az követi el, aki az egyedi azonosító jelet eltávolítja, vagy egyéb módon meghamisítja, hanem az is, aki olyan dolgot szerez meg, vagy használ fel, amelynek egyedi azonosító jele hamis, hamisított, illetőleg amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik