Belföld

Egyre népszerűbb a Győr-Balaton vonat

Íme a Győrből minden reggel Siófokig közlekedő gyorsvonat menetrendje! A járat további terveket is megalapozhat, például a Győr-Veszprém vasútvonal fejlődését, ahonnan a Balaton északi partját érhetnék el a túristák.

Június 15-én elindult az augusztus 25-ig naponta közlekedő Győr-Siófok gyorsvonat.

A vonat ugyan nem a 11-esen, hanem a Bakony és Vértes között húzódó, hányatott sorsú Komárom-Székesfehérvár vasútvonalon át közlekedik – írta szerkesztőségünknek Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke.

A vonat egyébként azért is fontos, mivel a fent említett vasútvonalon (Komárom-Székesfehérvár) napont mindössze két vonatpár közlekedik, ezzel viszont – pár hónapra csupán – de emelkedett a járatok száma.

Bödecs Barnabás hozzátette: elindulása nagyon fontos lépés Észak-Dunántúl és a Balaton kapcsolatának javításában is. Sikere a 11-es számú vasútvonalat (Bakonyvasút) is helyzetbe hozhatja az Északi-part kötöttpályás bekötése tárgyában.

A balatoni kárat reggel 7 órakor indul Győrből, 10 órára ér Siófokra, este pedig visszafelé indul ugyanazon az útvonalon, s nagyjából 22.30-ra ér a győri állomásra.

A részletekről már egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk!

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy van igény a fürdős vonatra megyénkből. Bár induláskor nem sokan váltottak jegyet a tóhoz, ahogy telnek a napok, egyre többen veszik igénybe a vonatot. Sokan már csak azért is, hogy Komárom és Székesfehérvár között utazhassanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik