Sport

Futsal: Reveland győzelemmel debütált

A Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata rangadót nyerve bizonyította, hogy eséllyel pályázik az NBI-be jutásra. A piros-kékek egyik legerősebb riválisuk, a Külker SC ellen nyertek nagy csatában.

A találkozó első félidejében nem bíztak a fehérváriak semmit a véletlenre. Korán beszorult a Külker, és bizony több alkalommal is csak a szerencse mentette meg Baráth Béla kapuját a hazai góltól. Aztán a 7. percben megtört a jég, Tornyai Tamás passzából Molnár Csaba volt eredményes. A gól után alig telt el három perc és jött az újabb találat, méghozzá a frissen igazolt Kertész Balázs révén.

Magabiztos előnnyel mehettek tehát pihenőre a vendéglátók, és a szünet után sem változott sokat a mérkőzés képe. A 24. percben a végig motiváltan játszó Horváth Zsolt szépségdíjas találattal növelte előnyüket, Nagy Zsolt öngólja, pedig már-már kiütéses győzelmet sejtetett. Ez ugyan nem jött össze, mivel gólja után alig egy perccel a játékvezető talán túlságosan is szigorúan kiállította egy szerelés után, az emberelőnyt, pedig kihasználta a fővárosi együttes. Majd még egymás után kétszer vették be az amúgy remek formában védő Reveland hálóját, és ezután igen szoros végjáték várt a játékosokra. Levitte kapusát a Külker SC, öt mezőnyjátékossal rohamozták a fehérvári kaput, de mindannyiszor fennakadtak a védelmen, vagy Revelandon. Igazán Kéri Péter kíméletlenül bevágott büntetője nyugtatta meg a csapatot, valamint a gárda híveit.

Ugyan az utolsó percben Balogh János büntetője Revelandban halt el, de innen még egyszer már nem bírtak felállni a vendégek, és nyert a Fehérvár. Így a vezetőedzőként a találkozón debütáló Reveland győztes meccsel ünnepelhetett, ám pénteken a Ferencváros otthonában újabb kemény erőpróba vár rá, és csapatára. A Fehérvár Futsal Balogh 2000 ezzel a sikerrel ismét a tabella második helyén áll, egy ponttal megelőzve a Külker SC-t.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár Futsal Balogh 2000 – Külker SC-Dupont 5-3 (2-0)

Székesfehérvár, 100 néző

Vezette: Márton Zs. (Babos, Patai)

Fehérvár: Reveland – Béres Z., Tornyai, Molnár Cs., Horváth Zs. Cs: Kertész, Végvári, Kéri. Vezetőedző: Reveland Zoltán

Külker SC: Baráth – Bódog, Hegyi, László, Balogh J. Cs: Szűcs R., Nagy Zs., Jáky. Vezetőedző: László Imre

Gólszerzők: Molnár Cs., Kertész, Horváth Zs., Nagy Zs. (öngól), Kéri illetve Bódog 2, Béres Z.(öngól)

Kiállítva: Horváth Zs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik