Belföld

Meghalt Cipő

Az Republic együttes menedzsere megerősítette a hírt: Bódi László szervezete feladta a harcot betegsége ellen.

Megerősítem, hogy Bódi László, a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt – mondta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, de még nem kívánt részletekbe bocsátkozni.Tájékoztatása szerint ma délután sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit.

Az énekes 47 éves volt, s már hetek óta kórházban kezelték kritikus állapota miatt. Halálhírét a Republic Facebook oldalán is közzétették.

Cipő 1965-ben szültetett Ungváron. Már gyerekkorában fogékony volt a zenére, zongorázni tanult. Gimnazista korában alapította meg első zenekarát Cipőfűző néven, később ezért is ragadt rá a „Cipő” becenév.

A Republic nevű formáció első lemeze 1990-ben jelent meg „Indul a mandula” néven. Az évek során országszerte elismert és közkedvelt zenekarrá nőtték ki magukat Bódi Lászlóval az élen. Dalaik zöme klasszikussá vált, s aligha akad olyan ember az országban, aki ne hallotta volna valamelyiket.

2010-ben, a zenekar fennállásának 20. évfordulóján, a zenekar tehetségét elismervén, Cipő és az együttes többi tagja is megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Cipő már évek óta küzdött betegségével. Szívkoszorúér-betegsége miatt már korábban jelentős életmódváltáson kellett átesnie. „Fáradtnak éreztem magam, néha hirtelen rám jött a köhögés, egyszer pedig egy zenekari próbán is rosszul lettem” – nyilatkozta korábban a sajtónak az énekes.

Cipő februárban egy életmentő műtéten esett át, azóta kómában volt, s nem kommunikált a külvilággal. Rajongói, zenésztársai és a családja az utolsó percig reménykedett abban, hogy László állapota javulni fog.

A szomorú esetről és a részletekről későbbre ígértek tájékoztatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik