Kultúra

Dr. Rock Klubja az IH-ban

Február 29., szerda 19:00. Ih Rendezvényközpont (Szeged, Felső Tisza-part 2.)

A szegedi egyetemisták körében igen népszerű Rocktörténet kurzushoz kötődő, egyébként évek óta több helyen is ismertté vált  klubprogram megtalálta állandó helyét az IH Rendezvényközpontban! A nyitott körű, minden korosztálynak ajánlott program az IH Café hangulatos környezetében  szerda esténként  19 órától várja az igényes és különleges zenék kedvelőit. A szabad  és határtalan zenei utazások elsősorban a  színvonalas rockzene, a blues, a jazz, a kortárs zene (new age) és a „világok zenéje” (ethno, world music…) vidékeit járják be.

A közös zenehallgatások  házigazdája Pleskonics András (Plesi) alias Dr. Rock, immár a ház munkatársaként várja az egyetemi hallgatókat és az érdeklődőket.  A jó hangzás  a minőségi zeneélmény feltétele – ennek jegyében szolgálják a zenés estek a „zenehallgatás kultúrájának” igényeit, ami az egyetemi tantárgynak is alapvető jelmondata.   Dr. Rock az  elhangzó zenék kapcsán érdekes ismertetőkkel, történetekkel szolgál majd estéről estére. Lesz lehetőség egyes zenedarabok mélyebb elemzésére, a különböző feldolgozások bemutatására, akár a klub látogatóinak saját kedvenceit is sorra véve. Terveink és az igények szerint alkalmanként a bakelit lemezgyűjtők is bemutathatnák féltett kincseiket.  Egy évek óta működő zeneorientált baráti kör szélesítése a szándékunk, vidám hangulatú, játékokban bővelkedő estjeinkkel pedig  olyan élményeket kínálunk, amelyeket csak közösségben élhet át az ember és amelyekre általában kevés időt fordítunk rohanó életünkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik