– A védekezésünk tulajdonképpen most is jól funkcionált, azonban támadásban nem tudtuk megvalósítani elképzeléseinket, pedig begyakoroltuk azokat a variációkat, amelyek mankót jelentettek volna számunkra. A begyakorlással nem volt gond, azonban téthelyzetben nem voltunk elég hatékonyak. Az első negyvenöt percben reális esélyünk volt a továbbjutásra, azonban a végjátékban elkövettünk olyan hibákat, amelyek végzetesnek bizonyultak. A küzdőszellemmel nem volt gond, a lányok mindent elkövettek. Bíztunk a továbbjutásban, még akkor is, ha pontosan tudtuk, a négygólos előny nem biztos, hogy elég a nyolc közé kerüléshez. Nem titkolom, a kiesés elszomorít, annak viszont örülök, hogy végig egyenrangú ellenfelei voltunk a Zajecarnak. A lefújás után azt mondtam a lányoknak, elégedett vagyok velük. Természetesen fájó a vereség és a kiesés, ám ezzel az akarattal, hozzáállással megvalósíthatjuk céljainkat a hazai bajnokságban. – hangsúlyozta.
Az Alcoa FKC csapata hazaérkezett Zajecarból, ahol hétgólos vereséggel zártak, és búcsúztak a KEK küzdelmeitől. Siti Bea másodedző osztja meg benyomásait a mérkőzésről, és a csapatról.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 07:00 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:52 A posta ma kezdi kézbesíteni a választási értesítőinket, de aki nem tud addig várni, elmondjuk mi van benne
- 06:48 „Ez túl nagy ár érted” – önként távozott A Nagy Ő egyik szereplője
- 06:46 1100 lakótömb marad fűtés nélkül a tél végéig Kijevben
- 06:27 Letörölte Meloni arcát a templomi freskóról a művész
- 06:16 Nagyon más arcát mutatja ma a tél
- 06:05 Ebből a 10 kérdésből kiderül, mennyire ismered a brit királyi családot
- 06:02 Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 05:55 A Tisza-jelöltnek a botrányoktól hangos Győrben egyszerre kell Pintér Bencének és Borkai Zsoltnak lennie
- 05:45 Kvíz: mennyire emlékszel a középiskolai kötelező olvasmányokra?
- 05:30 A nagy Marvel-kvíz: Mennyire ismered Vasembert és társait?
- 05:10 11 éve nem történt ilyen: egymás után két péntek 13. lesz idén
- 17:18 Szembemegy a kormánnyal a Kúria a veszélyhelyzeti kormányrendelet miatt
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 16:40 A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket, amit az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
- 06:05 Ebből a 10 kérdésből kiderül, mennyire ismered a brit királyi családot
- 17:00 Megérkezett a jövő Magyarországra: A rendőrség egy ártatlan nőt gyanúsított az arcfelismerő rendszerük alapján egy plüssmackó ellopása miatt
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 06:02 Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu
- 19:00 Ő lett a legszebb kutya a világ legrangosabb kutyaszépségversenyén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
