Sport

KEK negyeddöntő előtt

Csütörtökön indul Zajecarba az Alcoa FKC csapata a KEK negyeddöntőjének szombati visszavágójára. Nézzünk addig is néhány érdekes statisztikai adatot, melyek a fehérváriak nemzeközi szereplésével kapcsolatosak.

Tizenöt-mérkőzéses hazai veretlenségi sorozat!

Utoljára 2006. március 12-én szenvedett hazai pályán vereséget nemzetközi kupamérkőzésen az Alcoa FKC. A Podravka Vegetá-val szemben 26-28-ra elveszített EHF-kupa negyeddöntő – melyen szerepelt Vaszari Virág (3 gólt lőtt), Krisztina Triscsuk és az akkor még 17 éves Tilinger Tamara is – óta a fehérváriak a Köfém Sportcsarnokban lejátszott tizenöt európai kupameccsük közül tizenkettőt megnyertek, és háromszor (az Oltchim Valcea, az Itxako Navarra és a Rulmentul Brasov ellen) döntetlent értek el. A vasárnapi, RK Zajecar elleni győzelemmel tehát imponzáns sorozatot sikerült az FKC-nek életben tartania.

KEK: Rutin kontra fiatalság

Szinte generációs küzdelemnek is nevezhetjük az Alcoa FKC és a RK Zajecar közötti KEK-párharcot, hiszen a székesfehérvári mérkőzésen pályára lépett játékosokat figyelembe véve a szerbek több mint öt és fél évvel magasabb átlagéletkorú csapattal rendelkeznek. Míg a Zajecar játékosai átlagban 28,9 évesek, addig Siti Bea átlagban 23,2 éves tanítványait vezette ellenük győzelemre. A tizenkét játéklehetőséghez jutó zajecari közül kilencen idősebbek az FKC „korelnökénél“, a 27 éves Sandra Nikcevicsnél; ugyanakkor az első mérkőzés hat legfiatalabb résztvevője fehérvári oldalon játszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik