Belföld

Feljelentést tesz a Jobbik az E.ON visszavásárlása miatt

Csütörtökön benyújtja büntetőfeljelentését a Jobbik az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvételével kapcsolatban az indokolatlanul magas vételár miatt

A párt frakcióvezető-helyettese Volner János ismertette: a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. már aláírta az E.ON hazai földgázipari érdekeltségeinek megvételéről szóló megállapodást. Hangsúlyozta: ennek értelmében a Fidesz-kormány megközelítőleg 870 millió eurót fizet olyan üzleti érdekeltségekért, amelyek a szakértői becslések szerint ennek töredékét érik, mindössze 40 millió és 300 millió euró közötti összeget.

A jobbikos politikus leszögezte: pártja támogatja a stratégiailag fontos vállalat magyar kézbe kerülését, de nem ilyen irreális áron. Kiemelte: mivel az ügylet a nyilvánosságtól elzárva zajlik, “sokakban felmerül a gyanúja a nagy összegű ügyletet kísérő korrupciónak is, de az is valószínűsíthető, hogy a német energetikai óriásvállalatnak így akarja a kormány visszafizetni az általa látványosan kivetett energetikai ágazatot terhelő válságadót”.

Emlékeztetett rá: a bankszektor esetében is hasonló a helyzet, a bankadót és a bevezetett tranzakciós illetéket ugyanis szinte azonnal áthárították a bankok az ügyfeleikre, ám sem a pénzügyi felügyelet, sem a kormány nem lépett fel az emberek védelmében.

“Jól megkoreografált színjáték zajlik, amelyben a kormány az emberek védelmezőjének szerepében tetszeleg, valójában viszont az embereket és a magyar kkv-kat teszi az összes gazdasági baklövésének valódi teherviselőjévé” – fogalmazott Volner János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik