Kultúra

Kortárstáncos interjú a vámpírral

A világhíres vámpír-történetet dolgozta fel a Szegedi Egyetemi Színház táncjátékban.

A könyvből és parádés szereposztású filmből is ismert történet bemutatója október 27-én, szombaton, 19 órától a Szegedi Pinceszínházban lesz.

Louis küzd lelkiismeret-furdalást nem ismerő párja és alkotója, Lestat ellen, lázadó teremtménye és szeretője ellen, őrlődik az elvei és vágyai között. Feloldódást egyedül az hozhat a számára, mikor elfogadja saját magát a vágyaival és elveivel együtt, úgy, ahogy van.

Az ismerős történet elmesélése a tánc nyelvén történik szavak nélkül.

Mindenki számára ismerős érzés, mikor tudatában vagyunk annak, hogy égető vágyaink kielégítéséért súlyos árat kell fizetnünk. A legnagyobb büntetés pedig saját lelkiismeretünk kínzása, amit megpróbálunk elnyomni az érzékek kényeztetésével. Ám az egyetlen kiút az igazi természetünk elfogadása lehet.

Táncolják: Vörös Balázs, Peták Róbert, Pócsa Petra, Opavszki Lilla, Vőneki Brigitta, Opavszki Máté, Karizs Tamás, Nógrádi Claudia, Simonits Andrea,Boros Tamás, Kiss Gábor,Szabó Zita, Kondor Alexandra, Szalai György

Fény-hang: Magony Gergely
Plakátfotó: Kondor Alexandra
Plakátdesign:Majkol
Koreográfus: Rózsa Miklós
Rendezte: Varga Norbert

Jegyárak:
– elővételben a Pinceszínházban (Dugonics tér 2. udvara):
Felnőtt: 800ft
Diák, nyugdíjas: 600ft
– a helyszínen:
Felnőtt: 1000ft
Diák, nyugdíjas: 700ft

Jegyrendelés ajánlott a titkarsag.pincesz@invitel.hu címen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik