Sport

Átgázolt ellenfelén a Fehérvár Futsal-Balogh 2000

A futsal NB II Nyugati csoportjának hétfő esti rangadóján a fehérvári együttes már az első negyedórában eldöntötte a találkozót a Váci Futsal SE ellen.

A találkozó előtt Beszédes Sándor a Fehérvár Futsal-Balogh 2000 vezetőedzője nem panaszképpen, de elmondta, hogy sem Molnár Viktor, sem Tóth Róbert nem állhat a rendelkezésére sérülés miatt, ám abban bízott, hogy így is a lehető legerősebb csapatot tudja pályára küldeni a Keleti csoport tavalyi bajnoka ellen. Már csak azért is igazi presztízsmeccsnek számított a mérkőzés, mert a Magyar Kupában éppen a Vác ejtette ki nagy küzdelem után a piros-kékeket. Ráadásul úgy, hogy 4-0-ra már a fehérváriak vezettek…

Az már az előző három fordulóban kiderült, hogy az első osztályba történő feljutásért igazán három-négy csapat a versenghet – közéjük tartozik a Fehérvár is. Éppen ezért keltett nagy meglepetést, hogy a pontvadászat toronymagas esélyesének tartott Dunakeszi Kinizsi a legutóbbi fordulóban hazai környezetben szenvedett egygólos vereséget a BME Docler Akadémia gárdájától, így elveszítve addigi veretlenségét. Ez az eredmény jelen esetben a fehérváriak számára is kedvező lehet a későbbiekben.

A mérkőzés nem is kezdődhetett volna jobban,, mivel már az 1. percben betalált Somogyi Szabolcs. A gól érdekes, korántsem nem szokványos körülmények között esett, ugyanis a Bartal Balázs összeütközött kapusával, fejbe rúgva őt, és a róla elpattanó labdát Somogyi passzolta a hálóba. Majd egy formás hazai akció végén Tornyai Tamás folytatta a gólgyártást. Innentől aztán már nem volt megállás, szépen sorban jöttek a többiek is. Béres Zoltán látványosan, egy előreívelés után fejjel vette be Bohony Bálint kapuját, majd megint Tornyai következett. Negyedóra elteltével már 5-0 állt az eredményjelző táblán, és csupán a 16. percben tudott először egy kontratámadásból gólt elérni a vendégcsapat Hirt Gergely révén. Tegyük hozzá azért, hogy a kapuban Reveland Zoltán is megnehezítette a dolgukat, néha elképesztően nagy bravúrokat bemutatva.

Az addig a gólpasszokban jeleskedő Kovács Norbert is begyújtotta a rakétákat, és zsinórban háromszor mattolta a váci kapust. A szünetre hatgólos előnyt kovácsolt a Fehérvár, de ez akár lehetett volna a duplája is, ha minden lehetőségüket kihasználják.

A második félidő elején ugyan kevesebbszer rezdült a váci háló, de a Kovácsék kihasználták, hogy a vendégek fokozatosan fáradnak, és az utolsó tizenöt percben még hatszor voltak eredményesek.

A Fehérvár Futsal-Balogh 2000 igazán közönségszórakoztató játékkal, még ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyert, és ezzel visszavágott a kupában elszenvedett vereségért. A csapat pontveszteség nélkül a tabella második helyén áll a Ferencváros mögött – csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően. Ez a siker jó ajánlólevél lehet az újabb rangadóra, amelyet pénteken késő este játszanak idegenben, a harmadik helyen álló Külker SC – DUPONT ellen.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár Futsal-Balogh 2000 – Váci Futsal SE 15-3 (7-1)

Székesfehérvár, 150 néző

Vezette: Rózsa (Nagy M., Imrő)

Fehérvár Futsal-Balogh 2000: Reveland – Kovács N. 5, Somogyi 1, Tornyai 2, Béres Z. 3 Csere: Szőczi (kapus), Gál D., Kis K. 2, Orosz M., Végvári 1, Lábas, Molnár Cs. 1 Vezetőedző: Beszédes Sándor

Váci Futsal SE: Bohony – Hirt 1, Styevkó, Bartal, Bozori 1. Csere: Krasnyánszki 1, Burzi. Vezetőedző: Burzi Attila

Edzőszemmel:

– Ilyen győzelem után nagyon jó érzés edzőnek lenni, ilyen játékosok között, főleg, hogy sikerült ennyire eredményesnek lennünk. Csak gratulálni tudok a fiúknak. Nekünk komoly céljaink vannak, nemcsak azzal foglalkoztunk, hogy veretlenül érkezett ide a Vác, hanem, a Vácon, és más csapatokon keresztül ezeket  a célokat el is szeretnénk érni. Úgy érzem reális, hogy jelenleg itt áll a csapat, titkon azért számítottunk a jó eredményekre.  – Beszédes Sándor a Fehérvár Futsal-Balogh 2000 vezetőedzője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik