Sport

Tovább tart a siófoki átok

Zsinórban harmadszor szenvedett vereséget a Fehérvár KC csapata, most az eddig sereghajtó Siófok KC parancsolt megálljt a Jensen-tanítványoknak.

Igen pikáns mérkőzés várt a két csapatra, főleg abban a tekintetben, hogy a tavalyi szezonban a vendégek a tabella harmadik helyén zártak, ám az idei pontvadászatban enyhén szólva is bukdácsolnak. Öt forduló után egyetlen pontot sem szereztek, a tetejébe még előző vezetőedzőjük, Imre Vilmos egy jobb ajánlat reményében Csurgóra távozott. Kétségtelen azonban, hogy a helyére érkező idősebb Kiss Szilárd az egyik legrutinosabb magyar edző, ám hirtelen csodát tőle se várhattak, mivel a gárda nemcsak szakvezetőjét, de három alapemberét is elveszítette az utóbbi néhány hétben. Így többek között Mörtel Renáta, Bódi Bernadett és Ábrahám Szilvia is másutt keres boldugulást.

A két szomszéd rivális változó sikerrek vívta meg az egymás elleni meccseit mióta a Siófok az NBI-ben szerepel, azaz az elmúlt három szezonban. 2009/10-ben az alapszakaszban és a rájátszásban is találkoztak, és a négy meccsből három zárult egy- vagy kétgólos siófoki győzelemmel, egy pedig fölényes fehérvárival. A következő idényben az FKC, míg tavaly az Siófok KC dominanciája jellemezte a két csapat bajnoki mérkőzéseit.

Ilyen előjelek után aztán bombameglepetésként hatott az első félidő végrerdménye azok számára, akik netán a szünetben érkeztek a Köfém csarnokba. Nemcsak öt góllal vezetett a Siófok, hanem helyenként látványosan kézilabdázva kerekedett felül elenfelén. Pedig a találkozó elején még magabiztosan játszó a Fehérvárnál volt az előny, ám produkáltak egy ötperces gólcsendet, ez pontosan eég volt ahhoz, hogy a vendégek magukhoz ragadják a kezdemémyezést, és zsinórban hatszor vegyék be Szikora Melinda kapuját. Agresszívan védekeztek, lendületesen támadtak, közben Szalai Babett teljesen kivette a játékból a héten magyar állampolgárra lett Krisztina Triscsukot, akit később le is cserélt edzője, mert meghúzódott a combja. A pihenő után nagyobb sebességre kapcsoltak a fehérváriak, megvoltak a lehetőségeik, de ezekre sorra elpuskázták, míg a vendégeknek szinte minden kapura lövésük utat talált a Szikora kapujába. Elcsigázottan harcolt az FKC, Tilinger Tamarán kívül nem voltak olyanok, akik igazán fel tudtak volna nőni a feladathoz, csupán a második fél órában beküldött Németh Kriszta csillogtatta meg tehetségét, de ők ketten kevésnek bizonyultak a csodához. Igen, valóságos csoda lett volna, ha kiegyenlít, netán átveszi a vezetést az FKC. Ez szombat esti egy óra sajnos nem róluk szólt, hanem egy, a gödör legmélyebb mélyéről kimászni akaró együttesről…

Jegyzőkönyv:

Fehérvár KC – Siófok KC Galérius Fürdő 25-28 (12-17)

Székesfehérvár, 600 néző

Vezette: Heim, Jolántai

Fehérvár: Szikora – Azari 4, Emberovics 2, Tilinger 8 (2), Horváth B. 1, Triscsuk 2 (1), Vaszari. Cs: Rád 2, Siti E. 3, Németh N., Németh K. 3

Edző: Pål Oldrup Jensen

Siófok: Kiss É. – Varga N. 4, Polics, Németh Cs. 2, Seric 3, Bogdanovics 8 (1), Erdősi 7 (1). Cs: Futaki (Kapus), Szalai B. 3, Szabadfi 1

Edző: id. Kiss Szilárd

Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-2, 10. p.: 4-6, 14. p.: 4-8, 18. p: 8-10, 22. p: 8-12, 27. p.: 10-16, 33. p.: 12-19, 38. p.: 16-21, 43. p: 17-23, 49. p: 19-25, 53. p.: 21-26, 58. p:25-27.

Kiállítások: 8 illetve 8 perc

Hétméteresek: 3/3 illetve 3/2

Edzőszemmel:

– Több összetevője van a vereségnek, de leginkább a támadások befejezésében volt a hiba. Kialakítottuk a helyzeteket, ám ezeket nem tudtuk gólra váltani. Emellett a sok technikai hiba felőrölte az erőnket. – Pål Oldrup Jensen az FKC edzője

– Az ismert előzmények után a csapat nagyon akart győzni, és ezt meg is tette. – id. Kiss Szilárd a Siófok edzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik