Sport

A bronzérmes látogat a Köfémbe

A női kézilabda NB I 6. fordulójában a tavalyi bajnokság meglepetés csapata, az idén még nyeretlen, új edzővel érkező Siófok-Galérius Fürdő együttesét fogadja a Fehérvár KC.

Kapcsolódó cikkek

A Siófok KC-Galerius Fürdő jó néhány személyi változáson ment át előbb nyáron, majd az elmúlt hetekben is. Az előző idény bronzérmesénél a szezon kezdetekor játékoskeret fele cserélődött ki, aztán szeptember végén Imre Vilmos vezetőedző és három alapember, Mörtel Renáta, Bódi Bernadett és Ábrahám Szilvia útja vált el a csapattól, mely nagy meglepetésre az eddigi öt mérkőzésén még nem szerzett pontot a bajnokságban.

A szakmai irányítást előbb átmenetileg Zámbó Tibor vette át – ő ült a kispadon az Érd elleni mérkőzésen – majd Kiss Szilárdot szerződtette Fodor János tulajdonos. Az egykori dunaújvárosi sikereedző most fogja először tétmérkőzésen dirigálni új együttesét.

A két szomszéd rivális változó sikerrek vívta meg az egymás elleni meccseit mióta a Siófok az NBI-ben szerepel, azaz az elmúlt három szezonban. 2009/2010-ben az alapszakaszban és a rájátszásban is találkoztak, és a négy meccsből három zárult egy- vagy kétgólos siófoki győzelemmel, egy pedig fölényes fehérvárival. A következő idényben az FKC, míg tavaly az SKC dominanciája jellemezte a két csapat bajnoki mérkőzéseit.

Triscsuk Krisztina -immár magyar állapolgárként – így látja csapata esélyeit:  – „Tudom, hogy ilyen helyzetben – amikor új edző kerül a kispadra – egy csapat vagy nagyon együtt lesz, és menni fog megállás nélkül, vagy a nagy bizonyítási vágytól épp ellenkezőleg görcsössé válnak. Nagyon érdekes, nehéz mérkőzésre számítok szombaton, de egyértelműen kötelező számunkra a győzelem. Sokat készültünk a szombati mérkőzésre.“

Ajánlott videó

Olvasói sztorik