Sport

Kézilabda: Most már minden színesebb

Úgy tűnik, hogy a Siófok elleni vereség után kezd kilábalni a gödörből a Fehérvár KC – legalábbis Pål Oldrup Jensen vezetőedző így látja.

– Hogyan tudott a csapat a múlt heti fájó vereség és Triscsuk Krisztina sérülése ellenére ilyen teljesítménnyel kirukkolni a DVSC-Fórum elleni, bajnokin?

A csapat szorgalmasan dolgozott egész héten; a játékosok sokat javultak a pozitív szemléletet és az edzések intenzitását illetően. Siti Beával mi is kiigazításokat hajtottunk végre az edzéstervben és annak kivitelezésében. Meggyőződésem, hogy mindezen tényezők együttese révén jobbak tudtunk lenni a meccsen, és ez segített bennünket abban, hogy értékes győzelmet arassunk Debrecenben.

– Az FKC háromgólos hátrányt dolgozott le a második félidőben. Melyek voltak a  legfontosabb összetevői az eredmény megfordításának?

A döntő mozzanat az volt, hogy végig csapatként játszottunk; harcosak voltunk a védekezésben, a fejünk viszonylag tiszta maradt a támadásban, és Siti Eszter nagyszerű munkát végzett a támadások irányításában és a csapat megfelelő üzenetekkel történő ellátásában. Szikora Melinda mindkét félidőben számos hétméterest hárított, ami természetesen szintén nagy segítségünkre volt. A korábbi meccsekhez képest higgadtabb fejünknek köszönhetően ezúttal fegyelmezettebben játszottunk – ez vezetett végül győzelemre.

– Németh Kriszta először kapott helyet a kezdő csapatban ebben a szezonban. Milyennek értékeli a fejlődését? Mennyire volt elégedett a többiek teljesítményével?

Németh Kriszta sokat fejlődött. Kifejezetten jó munkát végzett a védelemben hármas védőként Emberovics Mírával együtt. Kriszta néha küszködött egy kicsit támadásban, különösen a védőktől megfelelő távolság megtalálásában. Jó keze van, de erőben, gyorsaságban és állóképességben fejlődnie kell. Ez a fejlődés be is fog következni, ha továbbra is megcsinálja azt a különmunkát, amit az elmúlt időszakban végzett. Azari Fruzsina, Horváth Bernadett és Vaszari Virág is jó meccset játszott a Debrecen ellen, ahogy Tilinger Tamara is, aki szintén jó volt, különösen amíg ki nem fogták emberfogással, illetve a hétméteresek értékesítésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik