Sport

Jöhet a Partizán!

edzőmeccs (videoton fc, partizán beográd, )
edzőmeccs (videoton fc, partizán beográd, )

Pénteken kora este a szerb Partizan Beograd ellen játszik felkészülési mérkőzést a Videoton FC csapata Slovenska Bistricán.

Kapcsolódó cikkek

A szlovén kisvárosban találkoznak egymással a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga selejtezőjére készülő gárdák. Míg a fehérváriak a szlovák Slovan Bratislava, addig a szerbek a BL selejtezőben a máltai Valletta FC és az andorrai bajnok, FC Lusitans párharcának győztesével mérkőzhetnek a két hét múlva esedékes fordulóban. Amúgy a szerdai első selejtező meccs után már szinte száz százalék, hogy a máltai gárda lesz az ellenfelük, hiszen a Valetta 8-0-ra lépte le a hercegség csapatát. Mindenesetre ezekre az összecsapásokra kiváló felkészülési alkalom lesz a pénteki mérkőzés.

Eddig a Partizan négy edzőmeccset játszott, amelyeket meg is nyertek a fekete-fehérek. Előbb az Alimunij ellen nyertek 4-2-re, majd két osztrák ellenfelüket, az SC Wiener Neustadtot 2-1-re, és a TSV Pöllaut 3-0-ra győzték le. Utoljára, pedig a Zarja ellen értek el 1-0-as sikert.

A Videoton mérlege szintén pozitív, három meccsből két győzelem, és egy döntetlennel. Az NK Tisinát 6-0-ra, az ND Mura 05-öt 2-1-re verték, míg az ukrán Arsenal Kijevvel 1-1-et játszottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik