Belföld

Bővítés a soproni Halász Utcai Tagóvodában

A soproni önkormányzat mintegy 34 millió forintból újította fel a Halász Utcai Tagóvodát, így 50 kisgyermek elhelyezésére nyílik lehetőség.

A felújított belső helyiségek összterülete 230 m2, míg az akadálymentesített előkert és a belső udvar összesen 100 m2. A beruházásnak köszönhetően mintegy 30%-kal bővül a Tagóvoda férőhelyeinek száma, emellett hat új munkahely jön létre, négy óvópedagógus és két dajka felvételére nyílik lehetőség.

A teljesen akadálymentesített épületben két új csoportszobát, konyhát és öltöző-előteret alakítottak ki, valamint megújult a bejárat és az udvar elülső része. Beszerezték a szükséges eszközöket is, így szeptembertől birtokba is tudják venni a gyermekek az épületet. A bővítést az indokolta, hogy az intézmény vonzáskörzetében olyan dinamikusan fejlődő városrészek találhatók (Pihenőkereszt, Apácakert), amelyekbe sok fiatal család költözik. A kivitelezés 2011 augusztusában kezdődött és novemberben zárult.

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere tájékozódott a pályázati források segítségével megvalósult férőhelybővítés eredményeiről. Elmondása szerint, a legkisebbek életkörülményeinek folyamatos jobbá, színvonalasabbá tétele biztonságot jelent mindazoknak a családoknak, akik számítanak az óvoda segítségére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik