Szórakozás

Pert vesztett Toncsi és még fizethet is

Az Édes élet szereplője elveszítette az általa indított pert volt párja jelenlegi felesége ellen.

Bálint Antónia nem először pereskedik volt párjával és annak új feleségével. Ezúttal nyilvános bocsánatkérést és egymillió forintot követelt gyermeke édesapjának feleségétől, de egyetlen forintot sem kaphat, sőt még a per költségeit is neki kell fizetni – számolt be róla a Bors.

Toncsi ezúttal azt nehezményezte, hogy gyermeke édesapjának felesége egy blogbejegyzésében megjegyezte: “A gyerek nem tehet róla, hogy ki az anyja!” Ugyanakkor a per során arról is kérdezték Antóniát, ő maga miért nyilatkozott volt párjával, és annak feleségével kapcsolatban, amikor ők ügyvédjeik útján letiltották erről.

Toncsi ekkor azt mondta, ő nem kapott ilyen felszólítást. Pedig erre a levélre még válaszolt is az ügyvédnek, 190 (!) darab “á” betűt – a feleség a bizonyítékot be is nyújtotta a bíróságra.

Fotó: TV2

“Á” betűk ide vagy oda, még ez a 190 darab sem volt elég, hogy egymilliót hozzon az MLM-be is belebukó Toncsinak, aki nem is kívánta kommentálni az ügyet a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik