Almás sütemények és palacsinták minden mennyiségben, almahámozó verseny és főzőverseny kínálja tálcán a kulináris élvezeteket a rácalmási Almavirág Fesztiválon, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg a település városvédő egyesületének tagjai. Az egészség jegyében különböző szűrővizsgálatok várják a résztvevőket. A sportosabbak nordic walkingra jelentkezhetnek, illetve érdekességnek számít az országos vadászíjász-verseny a szigeten reggel nyolc órától és a vízisportosok által kínált kajakozás vagy kenuzás. Ezeken kívül bőséges lesz a kulturális program két színpadon, a bemutatkoznak a kézműves mesterek, és két a két állandó kiállítás mellett hat fesztiváli tárlat nyílik holnap – írta a dh-online.hu.
- 10:37 Olaj szivárgott a kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezetőjébe, a város bízik benne, hogy tartós környezetkárosodás nem keletkezett
- 10:34 Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki posztjáról
- 10:33 Éveken belül feltámaszthatnak néhány kihalt állatfajt
- 10:31 364 ezres pénzbüntetést kapott a szurkoló, aki beugrott a pályára a Montenegró elleni Eb-selejtező után
- 10:24 Jöhetnek az akkuhulladék-feldolgozó üzemek, Nagy Márton dönthet a helyszínekről
- 10:15 Boris Johnson: Nem az öregség okozta II. Erzsébet királynő halálát
- 10:04 „UEFA maffia” – üzenték a dortmundi drukkerek a BL-meccs előtt
- 10:03 Drágul a gázolaj csütörtöktől
- 10:00 Semjén Zsolt úgy emlékszik, soha nem járt a pedofília miatt bíróság elé állított expap tanyáján
- 09:59 Két hónappal meghosszabbították a 19 éves lány letartóztatását, aki négy embert is megkéselt Mosonmagyaróváron
- 09:50 Szól a Google Térkép, ha át akarják verni
- 09:49 Mit vesz észre először ezen a képen? Sok mindent megtudhat magáról
- 09:46 Kétszer is visszavonult már, de most mégis újra filmet forgat Daniel Day-Lewis
- 09:39 Magyar családok védelme: rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat lesz az autókereskedőknél
- 09:33 Hangfelvételen a telefonbetyár, aki azért hívta a 112-t, mert jó volt az ügyeletessel beszélgetni
- 06:56 „Ő is beszél az Úr felé” – Józsi gazdát látatlanban is lenyűgözte Erika, aki még kapálni is kiöltözik
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
- 07:05 Pintér-féle tanárvizsga: 27 bukás, felemás értékelés
- 17:35 Molnár Gusztáv rehabra vonul: „Pénzt alig tudtam keresni, de a napi másfél, két liter tömény megvolt”
- 07:14 Megalapította médiacégét Magyar Péter öccse
- 18:57 Nagyon kiadtak a tetoválóművészre, miután megmutatta fiatal vendége első tetoválását
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 07:58 Kilenc évet kértek a férfire, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához véletlenül hozzáérő fiút
- 06:23 Az Árulók: ismét elcsíptek egy gyilkost a kerekasztalnál
- 18:08 Napirend után: Miért nem hozta szóba egyik elemző sem, hogy Orbán óriási avokádónak öltözött?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!