Belföld

A legendás polgármester: Csitáry G. Emilre emlékeztek

A 2013-as Szent István Emlékév törekevései között szerepel, hogy külön programot szenteljenek azoknak a meghatározó személyiségnek, akik maradandót, kimagaslót alkottak Székesfehérváron.

Csitáry Gramanetz Emil kétségtelenül a legjelentősebb polgármestere volt Székesfehérvárnak a két világháború közötti időszakban. 1892-ben született a városban, meghatározó közéleti személyiség lett, hiszen jegyzőként, 1931-41 között polgármesterként tevékenykedett, illetve az utolsó két évben és azt követő két esztendőben a főispáni tisztséget is betöltötte. 1932-ben született meg a döntés ’38-as Szent István jubileumi esztendő megünnepléséről, ezt követően tervszerű városfejlesztés kezdődött, melynek során a mai városképet alapjaiban meghatározó beruházások valósultak meg.

Csitáry Emil polgármesterségéhez köthető például a Városháza átépítése, az Árpád-fürdő városi tulajdonba vétele, illetve a városi strandfürdő, az Országzászló tér, a Bartók Béla tér, a Hősök tere és a Vörösmarty tér kialakítása. Új városképet eredményező parkosítások zajlottak, felavattak számos köztéri alkotást, például a Szent István szobrot, a 10-es huszárok lovasszobrát, Varkocs György és Wathay Ferenc szobrát, valamint 1933-ban felszentelték a Prohászka Ottokár emléktemplomot. Számos iskola épült ez idő tájt, ide sorolhatjuk a Széna Téri Általános Iskolát, régi nevén Szent István Központi Elemi Iskolát. Csitáry Emil kiemelkedő szerepet játszott a ’38-as Szent István-emlékév megszervezésében, és az országgyűlés Székesfehérvárra hozatalában.

Székesfehérvár Önkormányzata a 2013-as Szent István Emlékév programjaiban külön fejezetet szentelt Csitáry Emilnek. Ma délután koszorút és mécseseket helyeztek el a néhai városvezető sírjánál a Hosszú temetőben, a megemlékezésen részt vett Róth Péter alpolgármester, Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke, több önkormányzati képviselő, családtag, illetve képviseltette magát számos civil szervezet.

17 órától a zsúfolásig megtelt Csók István Képtárban folytatódtak az események. Bemutatták a Székesfehérvár Önkormányzata és a Városi Levéltár gondozásában megjelent „Emlékiratok” című új kiadványt, melyet az 1965 körül papírra vetett kézirat alapján állítottak össze. A személyes hangvételű írásból képet kapunk Csitáry Emil gyermekkori emlékeiről, az 1920—30-as évek Fehérvárjáról, és a második világháború idején átélt élményeiről.

A könyvbemutatón dr. Csurgai Horváth József elnök a 2013-as Szent István Emlékév egyik legfontosabb eseményének nevezte a mai megemlékezést.  A programon Székesfehérvár polgármestere mondott köszöntőt, melyben hangsúlyozta:  az új kiadvány egy olyan időszakot mutat be, melynek épített értékei ma is körbevesznek minket  a városban. Dr. Cser-Palkovics Andás kiemelte: „A 2013-as Emlékbizottság már az első üléseinek egyikén megfogalmazta szándékát, hogy méltó módon emlékezik meg a néhai polgármesterről. Székesfehérvár köszönettel tartozik Csitáry G. Emilnek! Nem mindig volt ez így, ezért itt az ideje, hogy a város bocsánatot kérjen tőle és családjától! Székesfehérvár lelkiekben és a városfejlesztésben is sokat erősödött a munkássága nyomán.” Dr. Cser-Palkovics András záró gondolataiban rámutatott: „Csitáry Emil azt üzeni nekünk, hogy nem bújhatunk az egyéni önző érdekek mögé, ha a város azt kívánja, szolgálnunk kell a közösséget!”

A 250 oldalas kiadványt dr. Ujváry Gábor történész mutatta be a közönségnek. Elmondta, hogy a könyv kiváló olvasmány Székesfehérvár múltjáról, családi vonatkozásairól. A Csitáry emlékiratokban a szerző nem értékel, nem mond véleményt, helyette visszafogottan nyilatkozik önmagáról, saját cselekedeteiről. A könyv útján képet kaphatunk a szétmorzsolódott és elbukott keresztény úri középosztályról. Egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki ma is mintaadó lehet, és akire érdemes felnézni.

A kiadvány mellékleteként DVD formátumban megjelent az 1939-ben kiadott, „Székesfehérvár ünnepi éve 1938” című kötet is, amely a Szent István-év eseményeit tárgyalja. Az új könyvet a Városi Levéltárban és a városi könyvesboltokban vásárolhatják meg az érdeklődők.

A Csitáry megemlékezés zárásaként este a Hermann László Vonószenekar adott ünnepi koncertet a Csók Képtárban, Major István karnagy vezényletével.  A műsorban Mozart, Bach, Elgar és Bartók művei csendültek fel, közreműködtek a zenekar fiatal szólistái, Jobbágy Andor hegedűművész és Bernáth Balázs oboaművész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik