Belföld

Sopronban a borÁszok

A XII. Magyarországi Bormarketing Konferencia idén januárban várja a borász társadalmat.

Ez alkalommal 2012. január 19-20 között rendezik meg – immár tizenkettedik alkalommal – a Magyarországi Bormarketing Konferenciát, melynek a jól bevált helyszín, a Hotel Sopron**** ad otthont.

A szakmai találkozó hagyományosan – a magyar közösségi bormarketing aktualitásai mellett – a borágazatot érintő gazdasági jellegű témákat járja körbe. A rendezvény célja, hogy a résztvevők belülről szemléljék a borágazat helyzetét, problémáikra megoldásokat keressenek és találjanak. Hagyományainkhoz híven, ez évben is egy-egy ismert és elismert külföldi szaktekintély „kívülről szemlélve” mutatja be hazánk borágazatát – mondta el Rigler Zsolt, a Bormarketing Műhely vezetője, a rangos szakmai esemény szervezője.

A konferencia első napján tartott plenáris ülés az ágazatot érintő változásokról, az elmúlt év eredményeiről szól. Fontos szerepet szánunk a közösségi bormarketing mellett, a termékleírások kapcsán kialakuló változások bemutatásának, a szakmaközi szervezet alakulásának is.
A jövőt érintően kiemelkedő kérdés a 2014-2020 közötti EU-s támogatások tervezett rendszere a szőlő és borágazatban. A konferencián ezt járjuk körül. Emellett részletes betekintést nyerünk a nemzetközi bormarketing világába, ahová ez évben Portugália és Németország lesz a középpontban.

A Magyar Sommelier Szövetség tolmácsolásában a nemzetközi és hazai gasztronómia trendek és lehetőségek is bemutatásra kerülnek.
Természetesen a programból nem maradnak ki a marketing legaktuálisabb trendjei sem. Szó lesz a fogyasztói magatartásról, az értékesítési csatornák változásairól és a kommunikáció legújabb lehetőségeiről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik