Belföld

Felolvasás és csendélet Győrben

Január 12-én, csütörtökön két nagyszerű program várja a győri kultúrakedvelőket.

A Zichy Palotában a Műhely folyóirat győri szerzői tartanak felolvasó estet a 2011-ben született műveikből. A Műhely-est házigazdája Villányi László, főszerkesztő. A 17 órakor kezdődő felolvasáson közreműködnek: Bende Tamás, Borbély János, Burkus Zoltán, Falvai Mátyás, Horváth Veronika, Juhász Attila, Kácsor Zoltán, Komálovics Zoltán, Loschitz Ferenc, Mechiat Zina, Mészáros Urbán Szabó Gábor, Pátkai Tivadar, Péntek Rita, Pusztai Zoltán, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Szentirmai Mária.

Azoknak, akik az irodalom helyett a művészetet pártolják jobban, a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár programja bizonyára felkelti az érdeklődésüket. A Csend hónapja című programsorozat folytatásaként január 12-én Dr. Boros Judit művészettörténész Csendéletek című vetítéses előadását hallgathatják meg. Az előadáson megtudhatják, hogy mik a műfaj sajátosságai, s hogy milyen szimbólumok jelenhetnek meg egy-egy ilyen alkotáson. Emellett hallhatnak arról is, hogy kik a legjelesebb csendélet-festők, s melyek a legkülönlegesebb csendéletek. Az előadás a könyvtár klubjában, 17 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik