Belföld

A koronázó város legidősebb gimnáziuma ünnepel

Három szám: 325 évvel ezelőtt a johanniták alapítottak gimnáziumot Fehérváron; 200 éve vette át a ciszterci rend; 75 éve épült a gimnázium mai épülete.

Ha akarna sem tudna a város elbújni e hármas ünnep elől. De senki nem kívánt elbújni, sőt, megélhettük, hogy a „mindenható” politika is alárendelte magát e szép ünnepnek. A fehérvári ciszteres Szent István Gimnázium gálaműsorán ott volt a kulturális „attasé” L. Simon László, a városvezető Cser-Palkovics András, s mindketten némán hajtottak fejet az egyházi gimnázium előtt, amelyik csodálatos vagy isteni módon élte túl az ember keltette viharokat.

Bár honvédelmi államtitkárként kapott szót Vargha Tamás, mégis ciszteresként, egykori józsefesként szólt hallgatóságához. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagy asszonya sem tudott mást szólítani, csak a gimnázium tanulóit, mert e kopott padokban ült Semmelweis Ignác, Vörösmarty Mihály, Klebelsberg Kunó és Isten tudja, milyen csodaszemélyek.

A fenntartó rend, a ciszterek vezetője, Dékány Árpád Sixtus köszöntőjében kiemelte: értéke azoknak van, akik jelet hagynak, vagy akik embereket tanítanak, hogy ők jelet hagyhassanak.

A székesfehérvári ciszterci Szent István Gimnázium gálaműsorával megkezdte hármas jubileumi ünnepsorozatát. A gálát látva az emberben ágaskodik a kérdés, miért nem voltam ciszteres. Érték érték hátán, korona a koronázó város fején.

325 évvel ezelőtt alapították a város legidősebb gimnáziumát, amit 200 évvel ezelőtt vett át a ciszterci rend, és éppen 75 évvel ezelőtt adták át azt az új épületet, ami ma is gimnáziumként működik, és nem is akárhogy. Ciszteres gimnázium, Isten éltessen!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik