Sport

Áll a bál a röpiseknél

Ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett a Magyar Röplabda Szövetség hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt.

Amint azt az MRSZ csütörtöki közleménye jelzi: a szövetség egy közel féléves pénzügyi, jogi átvilágítás után jutott el odáig, hogy az ügyet a nyomozóhatóságokra bízza.

2011-ben jelentős, több mint 18 millió forintos mínusszal, 2012-ben pedig újabb, több mint 54 millió forintos veszteséggel zárta az évet a szövetség. Ezzel egy időben a tartozás 2012 végére elérte a 83,3 millió forintot.

Ezen felül olyan szerződéseket is kötöttek, amelyekben havi 20 százalékos (!!!) késedelmi kamatot vállalt a szövetség. Ez az összeg kamatos kamattal évi 375 százalék, amelyet a szövetség bíróságon támadott meg. Mivel az MRSZ akkori vezetése a munka elvégezte után nem fizetett, a késedelmikamat-fizetés jogerőre emelkedett.

A veszteség felhalmozását, a hűtlen kezelést a Magyar Röplabda Szövetség előző elnökségéből azok követhették el, akik a szövetség pénzállományához, bankszámlájához hozzáféréssel rendelkezhettek.

A Magyar Röplabda Szövetség közgyűlése tavaly áprilisban Poór Csabát választotta meg elnöknek, aki 39-16 arányban nyerte meg a szavazást a korábbi elnökkel, Tóth Tamással szemben. Tóth Tamás 2010 júniustól irányította a szövetséget.

Más kérdés, hogy a röplapdaszövetség társadalmi szervezet, annak minden előnyével és hátrányával. A szövetséget az elnökség irányítja, de az elnök, alelnökök általában társadalmi funkcióban látják el feladatukat. A magyar sportban általános szokás szerint az elnökség határozataival jogosítja fel a főtitkárt vagy ügyvezetőt – mint az első fizetett alkalmazottat – és az apparátust az ügyek intézésére. E határozatok nélkül ők nem tehetnek semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik