Belföld

A hazai agrárkutatás központja Martonvásár lesz

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja 440 szakembert foglalkoztat majd.

Martonvásáron kezdi meg működését januárban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpontja; az új intézmény a hazai mezőgazdasági kutatás egyik legnagyobb tudományos műhelye lesz, mintegy 440 szakembert foglalkoztat majd – mondta el az MTI-nek Bedő Zoltán, a kutatóközpont megbízott főigazgatója.

Tájékoztatása szerint az MTA közgyűlésének döntése értelmében az Állatorvos-tudományi Kutatóintézet, a Növényvédelmi Kutatóintézet, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, valamint a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet egyesülésével létrejött kutatóközpont önálló jogi szervezetként agrártudományi alap- és alkalmazott kutatásokat, fejlesztéseket végez majd.

Munkatársai továbbá bekapcsolódnak az oktatásba, kiveszik részüket a mezőgazdasági termelők szaktanácsadásából, és részt vállalnak a mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést, a környezetvédelmet érintő kérdések megvitatásából.

Mindezt a kutatás minőségének javításával, a versenyképesség fokozásával és a fiatal szakembereknek a munkába, kutatásokba való fokozott bevonásával valósítják meg.

A kutatóközpont középtávú célja az intézethálózat szinergiájának optimális kihasználása mellett az egyes intézmények korszerű, a működés hatékonyságát biztosító kutatási környezetének megteremtése, az új intézményrendszer kutatási infrastruktúrájának megújítása, valamint magas szintű kutatói követelményrendszer bevezetése, érvényesítése – mondta Bedő Zoltán.

A kutatóközpont alapító okiratát már átadták, s átvette a megbízólevelet az új intézményt januártól vezető megbízott főigazgató.

Bedő Zoltán – aki igazgatóként eddig az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének munkáját irányította – elmondta: az érintett intézményeknél az egyesülés összesen mintegy 10 százalékos létszámleépítéssel járt, de aktív dolgozókat nem kellett elbocsátani, többségében a már nyugdíjas munkatársaiktól váltak meg a kutatóintézetek.

A kutatóhálózat átalakításáról december 5.-i közgyűlésén döntött a Magyar Tudományos Akadémia. A szétaprózott, 40 önálló jogi szervezetből álló hálózat megújításának eredményeként az összevonások után 10 kutatóközpont és 5 kutatóintézet működik januártól az MTA égisze alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik