Belföld

700 milliós adócsalás, Győrben fogták el a vezetőt

Kilenc embert fogtak el a pénzügyi nyomozók egy kedd hajnali akcióban.

A gyanú szerint az egyik hazai áramszolgáltató beszállítójaként fiktív cégek hálózatát hozták létre, ezzel 700 millió forintnyi adót csaltak elkis. A bűnszervezet vezetője akár 20 év fegyházbüntetést is kaphat.

Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyik áramszolgáltató beszállítójánál. A cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést.

Az m1 szerda hajnali híradójában elhangzottak szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kilenc embert gyanúsít az ügyben. A csalásokra létrehozott bűnszervezet vezetőjét kedd hajnalban Győrben fogták el a kommandósok.

A férfi – a pénzügyi nyomozók szerint – strómanok alkalmazásával fiktív cégek hálózatát hozta létre Magyarország mellett Romániában és Szlovákiában is. A NAV az ország négy régiójában egy időben 25 helyszínen, köztük lakásokban és irodákban tartott házkutatást. Húsz bankszámlát zároltak és több nagy értékű autót foglaltak le. Az akcióban az adóigazgatóság és a bűnügyi szolgálat 90 munkatársa vett részt.

“A bűnügyi igazgatóságnak sikerült felderítenie egy hierarchikusan működő bűnszervezetet, amely azzal foglalkozott, hogy villamosipari berendezések körbeszámlázásával csökkentették a nyereségüket különböző jól prosperáló cégek” – mondta el Csiszár Csaba, a NAV nyugat-dunántúli regionális bűnügyi igazgatója a m1 híradójában.

A pénzügyi nyomozók a hajnali akcióban összesen kilenc embert fogtak el. Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják őket. A bűnszervezet vezetői, ha a bíróság bűnösnek találja őket, a Btk. szerint akár húsz év fegyházbüntetést is kaphatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik