A 19 éves szépség még az országos döntő megnyerése után nyilatkozott a Győr24-nek. Akkor elmondta, a nemzetközi fordulón is szeretne bizonyítani, s ha sikerülne győznie, komolyabban elgondolkodna azon, hogy további szépségversenyeken is megméresse magát.
Borkai Petra számára egyébként nem idegen a szépségipar, hiszen – igaz nem kifejezetten szépségverseny – 2010-ben a 185. Anna-bál első udvarhölgye lett, valamint 2011 végén az egyik ásványvíz forgalmazó cég „A víz arcának” választotta a győri lányt.
Petra édesapja Győr városának polgármestere, Borkai Zsolt, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta elkísérni lányát Horvátországba, a nemzetközi döntő helyszínére.
A fiatal lány nagy feladat előtt áll, hiszen most fog érettségizni. Jelentkezett a Nyugat-magyarországi Egyetem andragógia szakára, hiszen rendezvényszervezőként szeretne majd dolgozni. Sok korabeli társával ellentétben Petra tervei között nem szerepel, hogy külföldön folytassa életét.