Belföld

Előzetesben a szurkáló győri férfi

Súlyosan megsebesítette anyját és nevelőapját, majd felhívta a rendőrséget.

A cselekmény súlya és a kiszabható 10 és 20 év közötti büntetés indokolja az előzetes letartóztatást – közölte Máté Kinga, a győri törvényszék bírája. A szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll, ezen kívül a gyanusítottnak nem volna hol laknia, hiszen megtámadott rokonainál élt eddig. Félő, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság határozatát mind az ügyész, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette, így a határozat első fokon jogerős.

A megyei rendőr-főkapitányság korábban arról számolt be, hogy a 29 éves férfi kedd este ittasan, egy vita után konyhakéssel súlyos sérüléseket okozott 61 éves anyjának, illetve életveszélyes sebet ejtett 59 éves nevelőapján, majd mentőt és rendőrt hívott. A támadót emberölés kísérletének gyanújával vették őrizetbe.

Tizennyolc centis késsel támadt

A gyanúsított beismerte tettét a rendőröknek, elmondása szerint egy elfajult veszekedés okozta a családi balhét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik